„Egy félidei jó játék kevés a pontszerzéshez, ezt beláthatnák már a játékosaim is”

„Egy félidei jó játék kevés a pontszerzéshez, ezt beláthatnák már a játékosaim is”
© Fotó: Égerházi Péter
Hajdú-Bihar – Véget értek a labdarúgó megye I-es bajnokság huszonhatodik fordulójának szombati mérkőzései. Lássuk az eredményeket!

Debreceni EAC–Berettyóújfalui SE 3–0 (2–0)

200 néző Vezette: Török Z.(Butt T., Papp J.)

Debrecen: Csúri B. – Vékei N.(Csák Zs.), Sós D., Katona T.(Ozsváth J.), Balás V.(Szarka J.), Csörgő K.(Sütő B.), Révai Z.(Molnár M.), Kincses D., Simonka R., Madar Cs.(Posta N.), Barabás Z. Edző: Sáfár László.

Berettyóújfalu: Virányi G. – Szabó G.(Szitkó R.), Nagy S., Békési D., Csordás J., Jancsó A., Takács Z., Szabó P., Ékes G., Sándor Sz.(Sustyák D.), Nagy R. Edző: Szitkó Róbert.

Gól: Csörgő K. (2), Csák Zs. Jók: Mindenki, illetve Nagy S., Takács Z. Ifi: 2–1.

Tóth Ferenc: – 0–0-nál a kapusunk tizenegyest hárított és ebből a szituációból olyan jól jöttünk ki, hogy 2–0-ra vezettünk a félidőben. A második félidőben labda biztosan játszottunk, tovább tudtuk növelni előnyünket, összességében megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.

Szitkó Róbert: – Az elején megvolt a lehetőségünk, hogy megszerezzük a vezetést, de sajnos ez tizenegyesből sem sikerült és a partjelző sem látott egy szituációt, aminél a labda szerintünk a gólvonalon is áthaladt. Mindettől függetlenül magunkban kell keressük a hibát, mert három kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni.

Nagyhegyes KSE–Polgári VSE 9–3 (7–1)

150 néző Vezette: Pál G.(Darányi A., Horváth G.)

Nagyhegyes: Ferenczi T. – Tóth I., Kasuba M., Nagy K.(Patócs R.), Ungvári P.(Szentes-Bíró T.), Varga D.(Juhász Cs.), Pallai Zs.(Szabó I.), Tóth Sz.(Duró G.), Kis D., Abdulmaati I., Magyar A. Edző: Szalánczi Zoltán.

Polgár: Kovács Zs.(Bodolai B.) – Molnár G.(Vadász G.), Pöstényi I., Áfra T.(Vincze Cs.), Molnár D., Tóth K., Bolgár D., Csorba T., Nagy M., Simon Z., Szitai Z. Edző: Szőke Ferenc.

Gól: Tóth Sz. (2), Tóth I., Nagy K., Ungvári P., Varga D., Pallai Zs., Patócs R., Duró G., illetve Csorba T. (3) Jók: Mindenki, illetve Csorba T., Szitai Z. Ifi: 4–0.

Szalánczi Zoltán: – Meggyőző első félidőt követően egy visszafogottabb második játékrésszel is magabiztos győzelmet tudtunk elérni a sportszerűen játszó polgári csapat ellen.

Szőke Ferenc: – Az ellenfél erőben ennyivel jobb volt, mint mi. Jól küzdött a csapatom, de ennyire voltunk képesek, többre nem.

Sárrétudvari KSE–Monostorpályi SE 3–2 (0–0)

200 néző Vezette: Muszka Z.(Seres L., Jánvári T.)

Sárrétudvari: Kiss B. – Rozsik K., Szűcs P., Vass Á., Tóth N., Füleki B.(Erős L.), Szabó T., Fegyverneki M., Bogár M., Gál M., Nagy T. Edző: Bodó Lajos.

Monostorpályi: Szabó A. – Nyilas J., Patka J., Tapoti J., Nyilas Sz.(Sallai J.), Cseke B., Kiss G.(Rózsa N.), Bodnár L., Tóth A., Dorogi Gy., Lakatos Zs. Edző: Kaszás János.

Gól: Vass Á. (2), Szabó T., illetve Lakatos Zs., Tóth A. Jók: Senki, illetve Tóth A., Cseke B. Ifi: 9–0.

Bodó Lajos: – Azzal, hogy gólt rúgott Monostorpályi ránk ijesztett, de mint tudjuk az ijedt ember nagyot üt. Annak köszönhetően, hogy produkáltunk egy jó negyed órát meg tudtuk nyerni a mérkőzést, még úgy is, hogy a végén nagyon lelkesen és jól játszó monostorpályiak közel álltak az egyenlítéshez. Ezúton is szeretnék a csapat nevében Kiss Bélának, kiváló kapusunknak, aki tízen éve csapatunkat erősíti nagyon sok boldog névnapot kívánni!

Kaszás János: – A kiegyenlített első félidő után, a második félidő első percében vezetést szereztünk, de tíz percen belül kér pontrúgásnál elaludtunk és az ellenfél fordítani tudott. Onnantól kezdve átvettük a játék irányítását, de egy hibából újabb gólt kaptunk és hiába játszottunk a mérkőzés további szakaszában fölényben, már csak a szépítés sikerült.

Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E.–Hosszúpályi SE 4–0 (1–0)

50 néző Vezette: Csiszár K.(Dobi Zs., Péter A.)

Hajdúsámson: Bíró T. – Mertin L., Halász Z., Molnár Á., Béke F., Kubán Z.(Csatári D.), Szabó B., Gyöngy T., Dávid T.(Bacskai A.), Illés J.(Mertin D.), Varga S.(Biri B.) Edző: Halász Zoltán.

Hosszúpályi: Rostás K. – Rostás G., Kun Á., Apagyi R., Fábri D.(Purguly E.), Nagy Sz., Lovász V., Olajos G., Bencsik A., Bagi T., Fejér G. Edző: Darnai József.

Gól: Dávid T., Gyöngy T., Mertin D. (2) Jók: Mertin L., Mertin D., Molnár Á., illetve Senki. Ifi: 4–4.

Halász Zoltán: – Alacsony színvonalú mérkőzésen nem játszottunk jól, de így is sok helyzetet sikerült kialakítanunk, melyekből négyet sikerül gólra váltanunk. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk.

Darnai József: – Egy félidei jó játék kevés a pontszerzéshez, ezt beláthatnák már a játékosaim is, hisz az utóbbi mérkőzéseken mindig csak az első félidőben tudunk jól játszani. Egy szimpatikus Sámson megérdemelten nyert, bár az eredmény túlzás.

Hajdúszoboszlói SE–DASE 0–2 (0–0)

50 néző Vezette: Takács I.(Forgács K., Tóth G.)

Hajdúszoboszló: Csobán I. – László R., Butor Cs.(Csuka T.), Kovács Gy., Pap L.(Szabó B.), Éder G., Szabó M., Szabó G., Galgóczi P., Pataki P., Mezei M.(Kunkli B.) Edző: Sarkadi Zoltán.

Debrecen: Faragó Á. – Kiss L., Rácz N., Barcza Á., Pázmándi D., Varga V., Kovács M., Pazonyi A., Lengyel I., Dobos Á., Molnár B. Edző: Dér István.

Gól: Pázmándi D., Varga V. Jók: Senki.

Sarkadi Zoltán: – Nem kommentálnám a mai meccset. Megyünk tovább előre.

Dér István: – Később nyilatkozik.



Sporthírek






hirdetés