Egy autista kislány a Szezám utca új lakója

London – Új szereplője van a Szezám utca gyerekek számára készülő digitális és nyomtatott kiadványsorozatának: egy autista kislány, Julia.


A gyermekeknek szóló sorozat alkotói elmondták, hogy az új szereplőt az autizmus megbélyegzése ellen küzdő kampány részeként mutatják be. Egyúttal abban is bíznak, hogy Julia bevezetése a történetekbe segít majd az autistákkal foglalkozóknak, így a családjaiknak is. A Szezám utca Juliája olyan kislány, aki “egy kicsit másként tesz dolgokat”, amikor Muppet-barátaival, Elmóval és Abbyvel játszik – írja a BBC News.

Julia a Szezám utca tévésorozatában nem jelenik meg, csak a digitális és nyomtatott mesekönyvekben.

Az ötévesek azt gondolják, hogy ha egy másik gyerek nem néz rájuk, akkor biztos nem akar játszani velük, pedig ez esetleg nem így van. “Azt akarjuk, hogy nagyobb figyelemmel és együttérzéssel forduljanak feléjük” – magyarázta Sherrie Westin, a Szezám utca karitatív programjainak irányítója.

A Szezám műhely Láss csodát minden gyerekben elnevezésű kezdeményezése keretében az autizmussal élőkkel nap mint nap foglalkozóknak, találkozóknak is segítséget nyújt online anyagaival. Tájékoztatójuk 2 és 5 év közötti autista gyereket nevelő családoknak szól, és olyan témák is szerepelnek benne, mint a fogmosás, az étteremben elköltött ebéd vagy az úttesten való átkelés.

Az új szereplővel készült kiadványok gyakorlati példákat is lefestenek. Az egyik alkalommal például Julia csapkodni kezd, de Elmo nem néz rá neheztelve – ahogy az a valóságban gyakran előfordul -, hanem elmagyarázza, hogy ez most azt jelenti: Julia izgatott.

A cikk forrásáért kattintson a linkre!

– MTI –








hirdetés