Egy 13 éves gyermek is megsérült a júliusi balesetben

Egy 13 éves gyermek is megsérült a júliusi balesetben
© Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – A 47-es számú főúton a román sofőr járművével nem tartott megfelelő követési távolságot, áttért a szemközti forgalmi sávba, és frontálisan összeütközött egy gépkocsival – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A police.hu-n megjelent tájékoztatás szerint egy 54 éves férfi 2018. július 17-én 16 óra 22 perckor az általa vezetett román forgalmi rendszámú kamionnal közlekedett a 47-es számú főúton, Derecske irányából Berettyóújfalu felé. A sofőr járművével a főút 23. kilométerszelvényében nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó, és forgalmi, valamint időjárási ok miatt lassító gépkocsi mögött – áll a híradásban. Az ütközés elkerülése végett a román férfi járművét balra, a szemközti forgalmi sávba kormányozta, ahol frontálisan összeütközött egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsival. A baleset következtében a Mercedes 13 éves utasa súlyos, míg a járművezetője könnyű sérülést szenvedtek.

ba3Fotó: Matey István

Mint a közleményből kiderül: a rendőrök a külföldit közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Súlyos baleset a 47-es főúton
Derecske - Derecske közelében, a 47-es számú főúton egy kamion egy dinnyét szállító kisteherautóval ütközött össze - tudatta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Közlésük szerint a kamion vezetője nem sérült meg, de az áruszállító autóban utazó két ember az összeroncsolódott járműbe ...