Eggyel több gyertya ég Hajdúdorogon

Eggyel több gyertya ég Hajdúdorogon
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – Advent utolsó előtti hétvégéjén ismét szép számmal gyűltek össze Hajdúdorog főterén, hogy részesei legyenek az óriás adventi koszorú ötödik szál gyertyája meggyújtásának. Csige Tamás polgármester úr ezúttal Dr. Zeleni Ferenc háziorvost kérte fel a nemes feladatra.

A megjelenteknek a rendezvénysorozat koordinátora szeretettel és tisztelettel mutatta be az est főszereplőjét, aki amellett, hogy több mint két évtizeden keresztül háziorvosként tevékenykedett a városban a helyi közélet kiemelkedő szereplőjévé is vált. 1990-től Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testületének tagja lett, 2006-2010-ig pedig Hajdúdorog Város alpolgármestereként képviselte a lakosság érdekeit.

„Mindig szeretettel szolgált. Többek között sokat tett a városi termálvíz gyógyvízzé minősítése, a fürdő rekonstrukciója érdekében, a Hajdúdorog–Hajdúnánás közötti kerékpárút megépítéséért, szorgalmazta a helyi orvosi labor kialakítását. Mindezen munkásságáért 2006-ban Polgármesteri Elismerő Oklevelet vehetett át. Hisz a család megtartó erejében, a szeretetben, a zene, az éneklés erejében. Mislovics Andrea az Akácos Út Nótaklub vezetőjének, Papp György úr gondolatainak idézésével kérte fel Dr. Zeleni Ferenc háziorvost, hogy ünnepi beszéde után gyújtsa meg az adventi koszorún elhelyezett ötödik szál gyertyát.

Dr. Zeleni Ferenc visszaemlékezésében köszönetet mondott édesanyjának, hogy kitartó konoksággal terelte az orvosi hivatás felé. Ezért lett orvos, akárcsak felesége, Dr. Aszalós Katalin, akivel az egyetemi évek óta kéz a kézben haladnak ezen a pályán. Hangsúlyozta, hogy az orvos legfontosabb munkaeszköze a személyisége és emberközpontú látásmódja, mely hit és szeretet nélkül eredménytelen.

„Nagy örömet jelentett számunkra a több mint két és fél évtizedes itt tartózkodásunk alatt a hajdúdorogi lakosság részéről megnyilvánuló és folyamatosan érezhető szeretet jelenléte.” Ez a vasárnap az öröm vasárnapja, mely különösen felerősíti a szeretet érzését. Minden nap tartogat apró boldogságot, melyeket észre kell vennünk, azonban az egészségünket ne vegyük természetesnek – tette hozzá a háziorvos.

Egy gyertya fénye még nem a világosság, de hordozza a fény legyőzhetetlenségének az üzenetét. Két gyertya heve még nem a tűz, de benne van a melegség ígérete. Három gyertya lobogása még nem tűz, de bizonysága annak, hogy az örök élet születőben van. Négy gyertya ragyogása még nem a várva várt pillanat, de jelzi az idő végének a megérkeztét. Az ötödik gyertya fellobbanása már utal a világ világosságára, jelzi a karácsony bekövetkeztét, a Megváltó megszületését. Ezen ünnepi gondolatok fényében kívánt áldott karácsonyi ünnepeket Dr. Zeleni Ferenc, majd meggyújtotta az adventi koszorún elhelyezett ötödik szál gyertyát.

A gyertyagyújtás felemelő pillanatait követően a Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola tanulói, Görögh Eszter és Gulyás Petra előadásában csillagjátékot láthattak a jelenlévők. A diákokkal Papp György, a Bocskai Népzenei Együttes vezetője szerettette és ismertette meg ezt a karácsonyi hagyományt. Az Akácos Út Nótaklub tagjai – a Hajdúdorogon 1970-es évektől újraéledő, vidám dramatikus játékukkal – a Kecskemaszkos Alakoskodásával szórakoztatták a közönséget, ahol a kecske szerepében Bánkus Zoltánt, a SZBOK tanulójának alakítását vastapssal jutalmazott a közönség.

A szervezők búcsúzóul túrós süteménnyel ajándékozták meg a hideg téli estén résztvevőket, egyben szívesen invitálva őket december 20-ra, a 6. szál gyertya meggyújtására, melyet hagyományosan a város polgármestere, Csige Tamás lobbant lángra. Advent utolsó vasárnapját Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas énekesnő karácsonyi műsora koronázza meg.

– Miska Andrea –

Címkék: , ,







hirdetés