Egészségmegőrző programra hívja az érdeklődőket a Józsai Közösségi Házba

Debrecen-Józsa – A Debreceni ILCO Egyesület és a DMK Közösségi Háza közös szervezésében megvalósuló program az egészség megőrzésére, a betegségek korai felismerésére, a szűrőprogramok fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.

A Debreceni ILCO Egyesület is ezeket a célokat tűzte zászlajára megalakulásakor, 1986-ban. Az egyesület egyik alapítója, Bátoriné Gém Eszter elmondta, hogy közösségük a sztómát viselő, műtéten átesett betegeket fogja össze, és alapító társával, Dr. Bartha Iván nyugalmazott egyetemi docenssel együtt fontosnak érzik ráirányítani a figyelmet a vastagbélrák megelőzésére, a szűrőprogramok népszerűsítésére, és a műtéten átesettek rehabilitációjára, akik életük végéig kénytelenek ezzel az orvosi segédeszközzel élni.

Sajnálatos módon a vastagbél- és végbéldaganatos betegek száma évről évre emelkedik, ezért 2017-ben országos program indult a betegség korai felismerése és a lakosság széleskörű tájékoztatása céljából. Ehhez csatlakozva hirdették meg a józsai egészségnapot, ahol urológus, sebész és proctológus orvosok nyújtanak tájékoztatást ezekről a daganatos megbetegedésekről, válaszolnak a hozzájuk fordulók kérdéseire. Az érdeklődők a nap során megismerhetik az ILCO Egyesület tevékenységét, és tájékoztatást kaphatnak az általuk nyújtott szolgáltatásokról, összejöveteleik időpontjáról, a közösséghez való csatlakozás lehetőségeiről. Emellett több egészségi állapotfelmérést is végeznek a nap során a szakemberek, amelyekből tájékozódhatunk fizikai állapotunkról.

Az egészségnaphoz egy játék is kapcsolódik. A szervezők összeállítottak egy egészségügyi totót, amely már elérhető a Józsai Közösségi Ház információs pultjánál és a könyvtárban , de digitális formában megtalálják az interneten is a közösségi ház Facebook-oldalán. A játékban bárki részt vehet, aki kitölti a totót. A helyes megfejtéseket beküldők díjainak kiosztására április 22-én 10 órától kerül majd sor.

Akiknek nincsenek egészségi problémáik, azoknak is érdemes betérniük a rendezvényre, mert számos bemutatóval, ismeretterjesztő kiadvánnyal várják az érdeklődőket. A gyereknek is kínálnak játékos programokat a nap során.

– Debreceni Művelődési Központ –


Részletes program

  • 10 óra: Villámcsődület (közös dal: Tavaszi szél vizet áraszt), köszöntők, eredményhirdetés
  • 10-13 óra: Folyamatos és ingyenes mérések (vérnyomás, vércukor, testtömeg index), egészségügyi termékek bemutatója, vására, kézműves foglalkozások
  • 11 órától: Az orvos válaszol (urológus, sebész, proktológus szakorvosoknak tehetik fel kérdéseiket)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés