Egészség Hídja: a mammográfia az egyetlen biztos módja a mellrák korai kimutatásának

Egészség Hídja: a mammográfia az egyetlen biztos módja a mellrák korai kimutatásának
© Illusztráció: Pixabay
Budapest – A mammográfia az egyetlen biztos módja a mellrák korai kimutatásának, ezért nagyon fontos, hogy az érintett, 45-65 éves nők eljárjanak az éves szűrésekre – közölte az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vass László kiemelte, a szűrések eredményességét jól mutatja, hogy az utóbbi néhány évben 14 százalékkal emelkedett a korai stádiumú, 15 milliméter alatti daganatok észrevételének száma.

Az időben észrevett emlőrák pedig gyógyítható, így az már inkább hosszantartó, mint közvetlenül és súlyosan halálos betegség – tette hozzá.

Tudatta, a kötelező éves szűrésre járók számának országos átlaga ugyan meghaladta az ötven százalékot, de vannak olyan területek, ahol ez az arány csak 17 százalék.

Az egyesület elnöke hangsúlyozta, céljuk, hogy minél több ember figyelmét hívják fel az emlőrákszűrés fontosságára, valamint, hogy csökkentsék a mellráktól való félelmet.

Jó Marianna, az egyesület alelnöke arról beszélt, hogy a hagyományossá vált lánchídi sétát idén szeptember 30-án tartják “Minden nő számít!” szlogennel. A szűrések fontosságát hangsúlyozó akció előtt szabadtéri programokkal, egészségügyi vizsgálatokkal és felvilágosító beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, a programot pedig könnyűzenei koncerttel zárják – közölte.

Az alelnök felhívta a figyelmet, a mellrák nem megelőzhető betegség, Magyarországon pedig minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, ezért is fontos részt venni a szűrésen.

Palugyai István, a Magyar Tudományos Újságírók örökös tiszteletbeli elnöke azt mondta, a hídséta előtt adják át a Körtvélyes Éva újságírói díjat, amelyet a januárban elhunyt újságíró emlékére alapítottak. A díj célja, hogy ébren tartsák a témát a médiában – fűzte hozzá.

Bánfi Ildikó, az egyesület egyik nagykövete azt hangsúlyozta, fontos, hogy a fiatalok ellenőrizzék magukat otthon, és gyanú esetén minél hamarabb forduljanak orvoshoz.

– MTI –