Egérrágta karrier

Az a márkakereskedő se volt ám mindig a topon, akinek most (Az Év Autója 2016. elnevezésű játékunkban) két modellje is a kategóriája legjobbja lett. Jó húsz éve éppen kávézni készültünk a használtautó-telep sarkában összetákolt fabódéban, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy az „égből” fehér por száll alá. A gazda azzal a kényszeredett poénnal igyekezett élét venni a kínos szitunak, hogy náluk így szokás completával dúsítani a feketét; valójában annyi történt, hogy az álmennyezetet (amit a költségtakarékosság jegyében papír tojástartókból alakítottak ki) szorgosan csócsálta a mögé befészkelt egércsalád. Petneházi Attila írása.

Ennek a „szakállas” sztorinak az ad aktualitást, hogy a legtöbb gépjármű-márkakereskedő hiába építette fel évtizedes küszködés árán, sokszor tényleg a nulláról a vállalkozását, a globális pénzügyi válság ezt az ágazatot az elsők között küldte padlóra, és most kezdhetnek mindent elölről. Már aki túlélte azt a 2008 óta tartó ámokfutást, melynek során a cégeknek és a magánembereknek a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy mikor kerül új verda a fenekük alá. Mire pedig valamelyest konszolidálódott a nemzetközi helyzet, az alapító atyák elérték a nyugdíjkorhatárt, meg egyébként is belefáradtak az egészbe. A szerencsésebbek javarészt már át is adták a gyeplőt a gyerekeiknek, míg mások kétségbeesetten próbálják „gatyába rázni” a vállalkozásukat abban a reményben, hátha szemet vet rá valaki…

– Petneházi Attila –








hirdetés