Edzőtáborban a DVSC

Akt.:
Edzőtáborban a DVSC
© Fotó: dvsckezilabda.hu
Debrecen – Hétfő reggel elutazott Balmazújvárosba a DVSC együttese. Az edzőtáborban a felkészülés legkeményebb hete vár a lányokra – írja a klubhonlap.

A dvsckezilabda.hu tájékoztatása szerint a keretből ezen a héten még négyen hiányoznak, tegyük mindjárt hozzá, hogy igazoltan. A friss junior világbajnok Tóvizi Petra egy hét pihenőt kapott a vb után, ő július 23-án, azaz jövő hétfőn kapcsolódik be a felkészülésbe.

Három játékos viszont még több mint egy hónapig nem áll a szakmai stáb rendelkezésére, Szabó Dóra, Arany Rebeka és Borgyos Panna az augusztus 7-19-ig tartó lengyelországi ifjúsági világbajnokságra készül, így ők csak augusztus végén csatlakoznak a többiekhez.

Balmazújvárosban ideális körülmények között gyakorolhatnak a debreceni lányok. Ezen a héten a fizikai felkészítésen lesz a hangsúly, de természetesen a labda is előkerül majd az edzéseken, s az együtt töltött napok a közösségépítés szempontjából is hasznosak lehetnek. A DVSC csapata szombaton délelőtt tartja utolsó edzését Balmazújvárosban. Jövő héten pedig jönnek az első felkészülési mérkőzések, kedden és szerdán (július 24., 25.) Nagybányán lép pályára a DVSC.