Édességet lopott a bedrogozott fiú

Püspökladány – A püspökladányi rendőrök elfogták azt a fiút, aki a gyanú szerint kábítószert fogyasztott, valamint egy helyi áruházból édességeket lopott el.

Egy püspökladányi áruház alkalmazottja tett bejelentést 2016. január 7-én 11 óra 17 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy az üzletben egy fiú a polcról édességeket vett le, majd azokat a zsebébe rejtette és fizetés nélkül távozott. A gyanúsan viselkedő fiút a biztonsági őr észrevette, a helyszínen visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A rendőrök a szabálysértőt lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés miatt előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságr, ahol – meghallgatását követően – őrizetbe vették a gyorsított bíróság elé állítás érdekében. Az intézkedés során R. Márkkal szemben kábítószer fogyasztásának gyanúja merült fel, ezért kábítószer gyorsteszt alkalmazására került sor, amely pozitív eredményt mutatott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 20 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelt ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatja a nyomozást.

– police.hu –








hirdetés