Édes(kés) élet

Édes(kés) élet
© Fotó: Derencsényi István
Kérem vissza a megszokott, megszeretett csokimat! Pontosabban csak kérném, merthogy teljesen feleslegesen tenném. T. Szűcs József jegyzete.

Igaz, hogy a már (első) gyermekkoromban is létező, s közkedvelt magyar származású csokoládén szerepel a márka külföldi tulajdonosa, így írhatnék is nekik. Még az sincs kizárva, hogy válaszolnának a reklamációmra. Aztán minden maradna a régiben. Pontosabban az újban. A bajom ugyanis éppen az, hogy azt a csokitáblát, amelyet eddig néha megvásároltam repertoárjukból, utolérte az újítás szelleme. S nem azért öltek pénzt az új ízének kikísérletezésébe és az új dizájn bevezetésébe, hogy holmi vérszegény vásárlói panasz nyomán próbálják megkeresni a szerintük szemétbe való régi receptúrát.

Magam ugyan csak azóta majszolok édességet, mióta egy még károsabb, s még drágább szenvedélyemről leszoktam, ám ezalatt is ért néhány keserű tapasztalat. Jut eszembe, csokiban a keserűt szeretném, ha meg tudnám fizetni. Így marad az étcsokoládé, amely jellegében leginkább hasonlít rá. Mindenesetre semmire sem édes, avagy pláne nem édeskés a karakterere. Legalábbis addig, míg békén hagyják. Az én eddigi kedvencem pár hete tehát új külsőt-belsőt kapott, s mellesleg megemelték az árát is olyan-harminc negyven százalékkal. Mindezt esetleg még lenyeltem volna. Ám a megújult tábla a korábbihoz képest egy bízvást jellegtelen vagy inkább rossz szájízt keltően édeskés, élvezhetetlen valamivé sikerült. Ennek ellenére az új változatot továbbra is étcsokoládé néven árulják. Pedig az éthez már semmi köze, s a csokoládéízhez is alig maradt némi. Magam mindenesetre, ahogyan mondani szokták, kétszer vásároltam belőle. Először és utoljára.

Ám sebaj. Szerencsére van elég áruházlánc Debrecenben, s az egyikben kínálnak egy felirata szerint igazán sok kakaót tartalmazó külföldit. S csak azért nem azt vettem korábban, mert egyrészt kissé távolabb van lelőhelye. Másrészt, ami fontosabb, nem is tudtam eme keserű gyöngyszem létezéséről. Amelynek íze a legjobb minőségi csokikéval vetekedett. Szintén idáig. Mert néhány nappal a korábbi csalódás után ezt ugyancsak hiába kerestem megszokott helyén. Az, amit hasonló néven és fajtában árultak a polcon kerek ötven azaz ötven százalékkal többe kerül, mint a régi változat. Az íze viszont ezzel párhuzamosan a magyar (nyelvezetű) társa színvonalához süllyedt le. Egy árnyalatnyival kevéssé émelygős, de étcsokoládénak, legalábbis íze alapján, már ezt sem nevezném. Csak a felirata maradt az ennek is. Eltöprenghetünk, hogy a fentiek fényében mi indokolta az újításokat? Talán a gyártók mostanra jöttek rá, hogy korábban, vagyis a legutóbbi időkig a szempontjukból túlságosan jó portékát kínáltak. Az árak emelése, az, hogy több pénzt akarnak kihozni belőlük, ha nem is túl kellemes számunkra, de e logika mentén még érthető is lenne. Ám hogy ezzel párhuzamosan miért kellett kiölni belőlük azt az ízt, ami miatt az ember éppen ezeket vásárolta meg, azt a piacgazdaság (számomra) megfejthetetlen rejtélyei közé sorolhatjuk. Igaz, az hogy most eggyel vagy kettővel több lett belőlük, az életünk, sorsunk alakulása szempontjából tulajdonképpen édes(kés) mindegy…

– T. Szűcs József –








hirdetés