2012.02.11 12:43; Frissítve: 2012.02.11 12:44


Eddig 190 fát mentettek meg a kivágástól Magyarországon

Eddig 190 fát mentettek meg a kivágástól Magyarországon
Budapest, Debrecen - Már 34 tonna italos kartondobozt gyűjtöttek a gyerekek az IKSZ programja keretében.

Négy városi autóbusz tömegével megegyező súlyú (34 tonna) italos kartondobozt gyűjtöttek az óvodás és iskolás korú gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptember végén kezdődött programjában, melybe az ország 277 intézményének 58 ezer iskolása és óvodása kapcsolódott be. Budapest mellett Debrecenben, Dunakeszin, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Tiszafüreden és Veszprémben a fut a program a tanév eleje óta.

„Meggyőződésünk, hogy oktatással és környezeti neveléssel, a pedagógusok segítségével irányíthatjuk rá leghatékonyabban a gyerekek, rajtuk keresztül pedig szüleik figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és a környezet védelmének fontosságára” – mondta Baka Éva, az IKSZ ügyvezető igazgatója.

Az italos kartondobozok minimum 75 százalékban jó minőségű papírból készülnek. 1 fából átlagosan 5300 italos kartondobozt gyártanak. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek által gyűjtött 34 tonna, vagyis körülbelül 1 millió doboz szelektív gyűjtésével mintegy 190 darab fát mentettek meg a kivágástól.

Az IKSZ megalakulásának kezdete, 2004 óta, a 7 évvel ezelőtti 2 százalékról 2011 végére 19 százalékra nőtt Magyarországon a szelektíven gyűjtött és újrahasznosított tejes, gyümölcsleves kartondobozok aránya. Az a cél, hogy ez 2012 végére 22 százalékra emelkedjen. Ezért senki ne feledje: TAPOSSA LAPOSRA!

 

Ténybox: A debreceni résztvevők

 

Debrecenben 15 óvoda vesz részt a programban:

Alsójózsai Kerekerdő, Bajcsy-Zsilinszky Úti, Bányai Júlia utcai, Angyalkert, Görgey Utcai, Hajó Utcai, Hétszínvirág Óvoda, Kemény Zsigmond Utcai, Közép Utcai, Martonfalvi Lurkók, Mesekert, Svetics Katolikus, Százszorszép, Szivárvány, Szoboszlói Úti.

 

Az iskolák közül 11 van versenyben:

Árpád Vezér, Benedek Elek, Bocskai István, Dózsa Görgy, Fazekas Mihály, Huszár Gál, Karácsony Sándor, Kinizsi Pál, Lorántffy Zsuzsanna, Vénkerti, Vörösmarty Mihály.

 

A aktivitásban országos szinten első a Martonfalvi Lurkók Alapítványi , akik eddig személyenként átlagosan 5,64 kilogrammot gyűjtöttek. Az utánuk következő Görgey utcaiak átlaga 2,12 kg.

Itt a Benedek Elek Általános Iskola áll az élen személyenként 0,88 kilogrammal.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Debreceni 2-es villamos – Kósa: az irányítóhatóság véleménye alapján döntenek a szerződésről
Debrecen, 2012. május 22., kedd (MTI) - Az uniós program irányítóhatóságával egyeztetve dönt a debreceni [...] tovább »
A tanítványok alkotásaiból a Kölcsey Központban
Debrecen - A Debrecen Egyetem Építész Tanszéke négy műtermében dolgozó rajztanárok (Horváth Kinga [...] tovább »
Szerdai programok Debrecenben
Nézze meg milyen programokkal várják Debrecenben szerdán! tovább »
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a bodroghalmi gyilkost
Debrecen, 2012. május 22., kedd (MTI) - Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre [...] tovább »
Életerős, egészséges férfit kellett újraéleszteni a Ligetaljai napokon
Nyíracsád - Mély altatásban fekszik a Klinika kardiológiai osztályán az a férfi, akit a nyíracsádi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés