Két nap a ’48-as forradalom jegyében

Akt.:
Két nap a ’48-as forradalom jegyében
Két nap a ’48-as forradalom jegyében - © Fotó: HBN archív
Hajdú-Bihar – A megyeszékhelyen szombaton elkezdődik az ünnepi program.

Szombaton a Debreceni Művelődési Központban családi táncházat és kézműves foglalkozásokat rendez a Motolla Egyesület délután két órától. Este fél hétkor az Egyetem térről indul a fáklyás menet a Déri térre, ahol negyed 8-kor Pósán László országgyűlési képviselő köszöntője után zenés folklórműsor következik debreceni néptáncegyüttesek közreműködésével. A Hajdú Táncegyüttes Hatvan utcai székházában pedig fél nyolctól indul a Forradalmi táncház. Ezen a napon délelőtt Hármashegyalján is „kitör a forradalom”.

Debrecenben a vasárnapi programban reggel fél 9-től a Bem téren térzene, 10 órától a Petőfi téren ünnepi műsor, 40 perc múlva a Kossuth téren is, majd negyed 12-től dr. Papp László ünnepi beszéde, valamint megemlékező műsor várja az ünneplőket. Valamennyi eseményre, ingyen is el lehet jutni a Nagyállomás elől induló kokárdás villamossal. Délután 3 órától a Nagytemplomban Kossuth széke mellől szavalják el a Nemzeti dalt, majd a szabadságharc városi emlékhelyeit lehet bejárni.

Vasárnap a megemlékezés Hajdúböszörményben fél 11-kor a 17. Bocskai Huszárezred emlékművénél, Hajdúszoboszlón 11 órától a városháza előtti téren, Derecskén 12 órától a művelődési központban, Hajdúsámsonban 15 órától a Szabadság téren kezdődik. Ebesen 15.45-től Mundérba bújt történelem címmel, Derecskén 11.30-tól Fazekas István nádudvari keramikus, népi iparművész munkáiból nyílik kiállítás. A hajdúszobosz­lói élményfürdőben 13 órától az M.A.S.C. ad emlékműsort.

HBN



Ebes.
HAON.HU






hirdetés