Hamisított német okirattal azonosította magát az ebesi férfi

Debrecen – A hajdú-bihari rendőrök elfogták a járművezetőt. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Alosztály munkatársai 2017. október 19-én 15 óra körül igazoltattak egy gépjárművet és annak vezetőjét Debrecenben, a Mikepércsi úton.

Az ebesi férfi a rendőröknek átadott egy német okmányt és azt mondta, hogy az a vezetői engedélye. Az egyenruhások ellenőrizték az okiratot, majd megállapították, hogy a 35 éves sofőr egy német tartózkodási engedélyt igazoló dokumentumot adott át nekik, amelynek érvényességi ideje tollal lett átjavítva, továbbá a férfi vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett. A rendőrök R. Zsoltot elfogták, majd bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A Debreceni Rendőrkapitányság a férfival szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetése miatt indított eljárást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



Ebes.
HAON.HU






hirdetés