Ebben az évben is megrendezik Böszörményben a KEXX-et

Akt.:
Ebben az évben is megrendezik Böszörményben a KEXX-et
Extrémsport – Napközben látványos versenyek, este pedig különböző zenekarok szórakoztatják a fesztiválozókat.

Második alkalommal rendezik meg a KEXX (Könnyűzenei Extrémsport) Fesztivált Hajdúböszörményben. A különböző szubkultúrák igényei szerint létrejött egyedi könnyűzenei és sportfesztivált a Hajdúböszörményi Extrém Sportegyesület rendezte meg első alkalommal még 2011 augusztusában.

A fesztivált idén a hajdúböszörményi Fürdőkert Ifjúsági és Szabadidőközpontban 4,5 hektár alapterületen, illetve a közeli 800 négyzetméteres extrémsportpályán tartják augusztus 2. és 5. között. Az extrémsport versenyeken húsz-húsz meghívott profi gördeszkás és BMX-es versenyző méri össze a tudását. A napközbeni programok a versenyeken túl kiegészülnek a civilszervezetek kínálatával (környezetvédelemmel, drogprevencióval kapcsolatos előadásokkal, dodzsemmel, paintballal, stb.). Esténként a zene kerül a középpontba, 18 órakor kezdődnek a programok: összesen öt helyszínen 58 fellépő várja a fiatalokat. Böszörménybe érkezik a magyar hip-hop kultúra tagjai közül többek között a Punnany Massif Pécsről, a Hősök Veszprémből, a Akkezdet Phiai, a Sub Bass Monster és a DSP Budapestről. A rockzenéről a Till We Drop, az Insane, a hajdúböszörményi taggal felálló Mangani 888 gondoskodik. A reggae és a ska stílusokat a debreceni Skafunderz és a Love Alliance csapata, míg az elektronikus zenei vonalakat a Kollektiva, a Robotrock, Ludmilla és Adam Ajkay képviseli.



Sporthírek






hirdetés