Eb-selejtező – Győzelemmel legalább pótselejtezős Magyarország

Budapest, 2015. október 7., szerda (MTI) – Amennyiben a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön legyőzi a Feröer-szigetek csapatát, akkor Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában legrosszabb esetben is a harmadik helyen végez, így legalább pótselejtezőt játszhat az Eb-részvételért.

Bernd Storck szövetségi kapitány együttese jelenleg három ponttal előzi meg a negyedik finn csapatot, azaz a feröeriek felülmúlásával minimum megmarad ez a különbség az utolsó, vasárnapi forduló előtt. Márpedig az egymás elleni eredmények figyelembevételével – a magyarok mindkétszer nyertek a finnek ellen – ez behozhatatlan lenne.

A biztos részvételt jelentő első két hely sorsa is eldőlhet az utolsó előtti fordulóban. Ehhez a listavezető északíreknek nyerniük kell hazai pályán a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, ugyanakkor jelenleg nyeretlenül sereghajtó görögök ellen, de akkor is kijutnak a franciaországi kontinensviadalra, ha a mögöttük négypontos hátránnyal harmadik magyarok nem győznek a Feröer-szigetek ellen. A magyarokat három ponttal megelőzve második románok akkor válnak Eb-résztvevővé, ha több pontot szereznek a vendég finnek ellen, mint a Storck-csapat a feröeriek ellen.

A magyar-román összevetésben a pontazonosság a magyaroknak kedvezne az egymás elleni eredményeknek köszönhetően, mivel Bukarestben 1-1, Budapesten pedig 0-0 született. Ez azt jelenti, hogy akár a második helyre is előreléphetnek Dzsudzsákék, amennyiben a Groupama Arénában begyűjtik a három pontot, s a románok kikapnak a finnektől.

Eb-selejtező, F csoport, a 9. forduló csütörtöki programja:

MAGYARORSZÁG – Feröer-szigetek, Groupama Aréna 20.45
Észak-Írország – Görögország, Belfast 20.45
Románia-Finnország, Bukarest 20.45

A csoport állása:

1. Észak-Írország 8 5 2 1 12- 6 17 pont
2. Románia 8 4 4 – 7- 1 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6- 4 13
4. Finnország 8 3 1 4 7- 8 10
5. Feröer-szigetek 8 2 – 6 5-12 6
6. Görögország 8 – 3 5 2- 8 3

Korábban:

1. forduló (2014. szeptember 7.):

MAGYARORSZÁG – Észak-Írország 1-2 (0-0)
Feröer-szigetek – Finnország 1-3 (1-0)
Görögország-Románia 0-1 (0-1)

2. forduló (2014. október 11.):

Románia-MAGYARORSZÁG 1-1 (1-0)
Finnország-Görögország 1-1 (0-1)
Észak-Írország – Feröer-szigetek 2-0 (2-0)

3. forduló (2014. október 14.):

Feröer-szigetek – MAGYARORSZÁG 0-1 (0-1)
Finnország-Románia 0-2 (0-0)
Görögország – Észak-Írország 0-2 (0-1)

4. forduló (2014. november 14.):

MAGYARORSZÁG-Finnország 1-0 (0-0)
Görögország – Feröer-szigetek 0-1 (0-0)
Románia – Észak-Írország 2-0 (0-0)

5. forduló (2015. március 29.):

MAGYARORSZÁG-Görögország 0-0
Észak-Írország – Finnország 2-1 (2-0)
Románia – Feröer-szigetek 1-0 (1-0)

6. forduló (2015. június 13.):

Finnország-MAGYARORSZÁG 0-1 (0-0)
Feröer-szigetek – Görögország 2-1 (1-0)
Észak-Írország – Románia 0-0

7. forduló (2015. szeptember 4.):

MAGYARORSZÁG-Románia 0-0
Feröer-szigetek – Észak-Írország 1-3 (1-1)
Görögország-Finnország 0-1 (0-0)

8. forduló (2015. szeptember 7.):

Észak-Írország – MAGYARORSZÁG 1-1 (0-0)
Finnország – Feröer-szigetek 1-0 (1-0)
Románia-Görögország 0-0

További program:

10. forduló, október 11.:

Görögország-MAGYARORSZÁG, Pireusz 18.00
Feröer-szigetek – Románia, Torshavn 18.00
Finnország – Észak-Írország, Helsinki 18.00

– MTI –



Sporthírek






hirdetés