DVTK vs. DVSC – Továbbra is tart a debreceni roham a meccsjegyekért

Akt.:
DVTK vs. DVSC – Továbbra is tart a debreceni roham a meccsjegyekért
© Fotó: Matey István
Debrecen, Miskolc – A debreceniek még több belépőt kértek a DVTK–Loki mérkőzésre, végül további 120-at kaptak.

Sorsdöntő találkozó előtt áll a DVSC és a Diósgyőr az NB I zárófordulójában, ugyanis a szombat esti találkozó tétje nem kisebb, mint a bennmaradás. A Mezőkövesden 19 órától rendezendő összecsapáson a Loki csak akkor maradhat biztosan első osztályú, ha legalább egy pontot szerez. A DVTK csak győzelme esetén kerülné el a kiesést, illetve abban az esetben, ha az MTK nem nyer Pakson. Ez utóbbi a debrecenieknek is megfelelő eredmény lenne.

Hatalmas érdeklődés

Érthető tehát, hatalmas az érdeklődés mindkét tábor részéről, azonban eddig a hajdúságiak csupán 360 darab jegyet kaptak a miskolciaktól, holott a kövesdi stadion vendégszektorának befogadóképessége 774 fő. Éppen ezért a Loki Szurkolók Szövetsége (LOSZ) levélben fordult a Diósgyőr vezetőségéhez, amelyben azt kérik, hogy a vendégszektor egészébe értékesítsenek belépőket.


Ön szerint mi lesz a DVTK - DVSC mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

– Ha a jogi oldalát nézzük a dolognak, akkor azt kell figyelembe vennünk, hogy a stadion befogadóképességének 10 százalékát kell biztosítani a rendező klubnak a vendégek számára – nyilatkozta a Naplónak Képíró János, a DVSC rendezvény-igazgatója. – Mivel a stadionba 4200-an férnek be, ezért 420 tikett járna a debreceni drukkereknek. Ehhez képest pedig kaptunk 360-at.

További jegyek

Képíró azt is elmondta, a sportszerűség is mást diktálna ebben az esetben. – Amikor korábban megkértek bennünket a diósgyőriek, hogy adjunk további belépőket számukra a Nagyerdei Stadionban, mi az A-szektor felét átadtuk nekik, ők ezt most nem viszonozzák. Holott az Újpest, a Honvéd és a Fradi elleni meccsen a teljes vendégszektort a fővárosiak rendelkezésére bocsátották. Az akkori biztonsági zónába most a hazaiaknak adtak el jegyet, ezért a vendégszektorból kellet leválasztani erre a célra üres helyeket. Folyamatos tárgyalásban állunk a miskolci klubbal, jelenleg is onnan jövök, az autópályán sikerült elérnie. Ma felajánlást tettem a hazaiaknak, hogy a szektor két oldalán a saját embereinkkel sorfalat állunk és vállaljuk a felelősséget a rendért. Viszont kértünk ennek fejében még 150 jegyet. Egyelőre a miskolci klub válaszára várunk – mondta Képíró János. Lapunk megkereste a Diósgyőri VTK sajtófőnökét, Demkó Norbertet is, aki szűk szavúan csak annyit mondott, megszületett a döntés az ügyben, és a csütörtöki napon értesíteni fogják erről a LOSZ-t, de először csakis a debreceni szurkolókat, s aztán a közvéleményt.

Délután aztán a DVTK vezetése jelezte, visszautasítják, hogy sportszerűtlenek lennének, és az sem igaz, hogy az említett fővárosi klubok szurkolói tobb jegyet kaptak volna, mint 360.

Emellett a miskolciak méltányolták a debreceni drukkerek kérését és további 120 tikettet biztosítanak a vendégek számára. Indulhat tehát az újabb roham a belépőkért!

HBN


Levélben kérik a debreceni ultrák, legyen több belépő a szombati tétmeccsre

Levélben fordultak a DVSC szurkolói a DVTK vezetőségéhez, amelyben azt kérik, hogy a vendégszektor egészébe értékesítsenek belépőket a szombati mérkőzésre, ne csak azt az előzetesen kijelölt 360 darabot.

DVTK vs. DVSC – Kellenek a pozitív forgatókönyvek

A szombat esti Diósgyőr – Debrecen téthelyzet a sportpszichológus szemével. Interjú dr. Lubinszki Máriával, a Miskolci Egyetem docensével.








hirdetés