DVTK vs. DVSC – A Debrecennél nem az ikszre játszanak

Akt.:
A DVSC edzése Pallagon
A DVSC edzése Pallagon - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Bár a Lokinak egy pont is elég, Herczeg András szerint hiba lenne nem győzelemre törni a DVTK ellen.

Iszonyatosan nagy a tétje a szombaton 19 órától kezdődő Diósgyőr–DVSC bajnoki mérkőzésnek, hiszen mindkét csapat a kiesés elől menekül az utolsó fordulóban. A Mezőkövesden, telt ház előtt lezajló összecsapáson a hajdúságiaknak az egy pont is elég a biztos bennmaradáshoz, ám adott esetben alakulhat úgy, hogy ez nem elég, ha az MTK együttese nyer Pakson.

A héten edzőváltás történt Debrecenben, a távozó Leonel Pontes helyét Herczeg András vette át. A korábbi klubmenedzsernek kellene bent tartania a Lokit.

Szombaton kiderül

– Majd a meccsen derül ki, lehetne itt sok mindent mondani, de ez az igazság – mondta az edző arra a kérdésünkre, mit sikerült tenniük pár nap alatt. – Elsősorban a fejeket kellett kitisztítanunk, hiszen hétfőn, az első közös edzésünkön láttam, mennyire maga alatt van a társaság a Honvéd elleni hazai vereséget követően. Sokat beszélgettünk a csapattal és a játékosokkal egyénileg is, próbáltuk felrázni őket. Nyilván a pályán is próbáltunk várható meccsszituációkat modellezni, de túl sok időnk nem volt ezeket sulykolni – fogalmazott Herczeg, akit a DVTK játékáról is megkérdeztünk.


Ön szerint mi lesz a DVTK - DVSC mérkőzés végeredménye?

View Results

Loading ... Loading ...

A tréner elmondta, igyekeztek kielemezni az ellenfelet. – Az utolsó kilenc mérkőzésén nem kapott ki a Diósgyőr, ez azért sok mindent elárul. Akaratos, lelkes ellenfélre számíthatunk szombaton este, és egy rendkívül feszült hangulatú meccsre. Nekünk is nagy szívvel kell játszanunk, ugyanakkor a fegyelmezettségnek is komoly szerepe lesz abban, hogy jó döntéseket hozzunk a pályán. A szenvedélyre ugyanakkor nálunk is szükség lesz.

Minden egyes futballistának tisztában kell lennie, mit jelent ez a mérkőzés a debreceni labdarúgás számára

– mondta a szakvezető, akinek megemlítettük, az ellenfél edzője, Bódog Tamás szinte feldobva nyilatkozott. A DVTK-s szakember örül, hogy eljutottak idáig, miszerint a saját kezükben van a sorsuk.

Nem figyelnek Paksra

– Mindkét szituáció más és más, számunkra azért nagy csalódás, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, míg ők mostanában jönnek felfelé. Nem foglalkozunk a paksi találkozóval, saját magunknak kell kiharcolnunk a bennmaradást. Hiba lenne, ha csak a döntetlenért utaznánk el, de nyilván előfordulhat, hogy végül az hozza meg a sikert – nyilatkozta a Naplónak Herczeg András.

A találkozót a Hajdú Online szombaton 19 órától élőben közvetíti.

HBN


A Lokiblog.eu rádión keresztül ezúttal is élőben közvetíti a találkozót a vendégszektorból. Aki nem tud a helyszínen lenni, de mégis szeretné a Loki-szurkolókkal közösen átélni az utolsó forduló izgalmait, az tudja hallgatni folyamatos, élő tudósításukat.

LokiBlog élő adás 18:30-tól.


DVTK vs. DVSC – Az első telt ház Mezőkövesden

Először rendeznek telt házas labdarúgó-mérkőzést a tavaly elkészült Mezőkövesdi Városi Stadionban, amelynek a hivatalos avatóünnepségét egy éve, 2016. június 4-én tartották.

 

Levélben kérik a debreceni ultrák, legyen több belépő a szombati tétmeccsre

Levélben fordultak a DVSC szurkolói a DVTK vezetőségéhez, amelyben azt kérik, hogy a vendégszektor egészébe értékesítsenek belépőket a szombati mérkőzésre, ne csak azt az előzetesen kijelölt 360 darabot.

DVTK vs. DVSC – Kellenek a pozitív forgatókönyvek

A szombat esti Diósgyőr – Debrecen téthelyzet a sportpszichológus szemével. Interjú dr. Lubinszki Máriával, a Miskolci Egyetem docensével.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés