2012.04.26 14:34; Frissítve: 2012.04.26 14:36


DVSE: A várakozásokon felül teljesítettek

DVSE: A várakozásokon felül teljesítettek
Vízilabda - A pontvadászat elején kevesen hitték, hogy a Debrecen odaérhet az ötödik helyre.

alt hiba beküldése

A debreceni vízilabdások számára tavaly, újoncként még a nyolcadik hely számított szenzációs bravúrnak, második élvonalbeli szezonjukban pedig már az ötödik pozíció megszerzése lebegett a szemük előtt. Gyöngyösi András tanítványai hétfőn, majd szerdán végig vezetve, magabiztosan győzték le a tavasszal az Európa Kupa elődöntőjéig menetelő, papíron erősebb Szolnok gárdáját – ezzel elérték a kitűzött célt, illetve a jogot arra, hogy ősszel a nemzetközi porondon mérettethessék meg magukat.

Megértették

- Két részre oszthatjuk a szezont, az alapszakaszra és a rájátszásra. Úgy érzem, hogy a rájátszásra állt igazán össze a csapat, és addigra értette meg mindenki, hogy bármi probléma is van, ez attól még sport, aminek sosem szabad a második, harmadik helyre szorulnia. Nehézségekkel nekünk is meg kell küzdeni, de a mai világban szerintem a miénknél sokkal rosszabb körülényekben élnek emberek, mi pedig elmondhatjuk magunkról, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Ezáltal egy sportolónak mindig boldognak kell lennie, erre a play off rajtjára a játékosok is rájöttek – talán kellett hozzá az is, hogy időközben kissé változott a keretünk – vélekedett a cívisvárosiak mestere, aki így folytatta. – A legfontosabb megmérettetésekre lett tehát ez egy igazi, egységes csapat, miután a játékosok valóban a sportot állították az első helyre, és tudatosult bennük, olyan nincs, hogy ne az legyen az első a fejükben, a cselekedeteikben, és az egész lényükben. Ezzel tudtuk megszerezni az ötödik helyet – mondta Gyöngyösi András, aki az első perctől az utolsóig töretlenül hitt a sikerben.

Minden jó…

- A play off során mutatott játék az alapszakaszban is sokkal többre lehetett volna elég. Már régóta vártam, hogy egy ilyen Szolnok szintű csapatot megverjünk – ez most kétszer egymás után is sikerült. Elégedettnek kell lennünk, és elmondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó – zárta le a beszélgetést a Debrecen sikeredzője.

HBN

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2