„Nagyon jó csapat ellen nagyon értékes győzelmet értünk el”

Akt.:
Herczeg András
Herczeg András - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC vs. Paksi FC (2-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Csertői Aurél értékelte a látottakat.

Herczeg András: A Paks igazolta jó hírét, nagyon jó csapat. Az első félidőben nagy taktikai csata volt, sikerült megszerezni a vezetést. A második félidőben mi domináltunk, gólt nem, viszont két kapufát rúgtunk. Kaptunk egy gólt, ez megzavarta a csapatot. A végén Bódi Ádám jó rúgótechnikájának köszönhetően szép gólt szerzett, és sikerült megszerezni a győzelmet. Nagyon jó csapat ellen nagyon értékes győzelmet értünk el.

Csertői Aurél: Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztük. Az első negyedórában hibát hibára halmoztunk. Az első félidőben nem tudtunk újítani. A második félidőben megújultunk, voltak helyzeteink, sikerült gólt rúgni. Utána is voltak helyzeteink, amelyek közül be kellett volna rúgni még egyet. Az ellenfél megbüntetett bennünket. A 90 x-edik percben kaptunk egy gólt, ami szép volt. A győzelemhez több kell.


Debrecen - A házigazda Debrecen a hosszabbításban, szögletből szerzett góllal 2-1-re győzött hazai pályán a Paksi FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 11. fordulójában. OTP Bank Liga, 11. forduló: Debreceni VSC-Paksi FC 2-1 (1-0) Debrecen, 2719 néző, v: Karakó gólszerzők: Pávkovics (...

DVSC vs. Paksi FC
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 11. fordulójában a Debreceni VSC csapata a Paksi FC együttesét fogadta szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 11. forduló ...