DVSC vs. DVTK – Edzői nyilatkozatok

Akt.:
Herczeg András és Bódog Tamás
Herczeg András és Bódog Tamás
Debrecen, Miskolc – A DVSC vs. DVTK (3-1) NB I-es mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Bódog Tamás értékelte a látottakat.

Bódog Tamás: – Fájó vereség, lehetett volna így is, lehetett volna úgy is, sajnos úgy lett. Gratulálok a Debrecennek, megérdemelten nyertek. Úgy gondolom, nem játszottunk rosszul, megvoltak a lehetőségeink a második félidőben. Nem játszottuk végig az akciókat. Masszívabbnak kellett volna lenni, a lehetőségeket be kellett volna rúgni. Jó mérkőzés volt, a szurkolókat kiszolgáltuk. Mindkét csapat a győzelemre játszott. Egyiknek szerencséje volt, a másiknak nem. Jó tempójú mérkőzés volt, tökéletes pálya…

Herczeg András: – Nagy csata, nagy küzdelem volt, egy kitűnő gárda ellen szereztük meg a 3 pontot. Dicséret illeti a játékosokat, hatalmas szívvel küzdöttek. Változatos, izgalmas mérkőzést láthattak a nézők. Voltak a meccsen időszakok, hogy alkalmazkodni kellett a DVTK játékához. Döntő volt az egyenlítő gól megszerzése, ezt időben tettük meg. Óriási szívvel játszottak a játékosok, a végén két gólt sikerült rúgni. A cserékkel is jeleztük, hogy győzni szeretnénk, hiszen előre cseréltünk. Egységes a csapat, jó felfogásban végzik az edzésmunkát, a mérkőzésen is odateszik magukat, van önbizalmuk.



DVSC vs. DVTK
Debrecen, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2017/2018-as szezonjának 8. fordulójában a Debreceni VSC csapata a Diósgyőri VTK-t látta vendégül szombaton 18.00-tól a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 8. ford...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés