DVSC-TVP: több volt ebben a meccsben

Két góllal kaptak ki Grigelék
Két góllal kaptak ki Grigelék - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A végletekig kiélezett mérkőzésen egy kimagasló egyéni teljesítmény döntött a Dunaújváros javára.

A tabella negyedik helyén álló Dunaújvárost fogadta péntek este a DVSC-TVP a K&H női kézilabda liga 21-ik fordulójában. A mérkőzésnek külön pikantériát adott, hogy a vendégektől nyáron három játékos is – Kovács Anna, Bulath Anita és Oguntoye Viktória – Debrecenben folytatja a pályafutását.

Álmos tíz perc

Nagyon rosszul kezdett a Loki, a házi gólkirály Camila Micijevic vezérletével 10 perc alatt három góllal léptek meg a vendégek. Vida Gergő edző ekkor érezte úgy, hogy muszáj belenyúlnia a mérkőzésbe, és az időkérés alatt megtartott eligazítása megtette a hatását, mert attól fogva sokkal nyugodtabban, és összeszedettebben játszott a piros-fehér alakulat.

tv12Fotó: Derencsényi István

Egy öt perces dunaújvárosi gólcsendet kihasználva egy gólra jött fel a Loki, ám ekkor sajnos hazai oldalon is jött egy átmenti visszaesés, melynek eredményeképp ismét visszaállt a három gólos különbség (7–10). Ezután ismét megrázta magát a DVSC, és feljött egy gólra, így 12–11-es vendégvezetéssel mentek pihenőre a csapatok. A második félidőben végig fej-fej mellett haladtak csapatok, a hazaiaknál Jelena Deszpotovics, és a második félidőre belelendülő Lotte Grigel szabott fazont a játéknak, míg a vendégeket végig az egészen kivételes napot kifogó Micijevic vitte a hátán, bár Szekerczés Luca személyében neki is akadt szárnysegédje.

Izgalmas hajrá

Az utolsó öt percre 21–21-el fordultak a csapatok, sajnos ekkor két technikai hibát is vétett a hazai együttes, amelyet könyörtelenül kihasznált a Dunaújváros, és megnyert egy olyan mérkőzést, ahol a pontosztozkodás igazságosabb lett volna.

MSZ


A tények

DVSC-TVP–Dunaújvárosi KKA 22-24 (11–12)

Debrecen, 1000 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy.

DEBRECEN: Horváth-Pásztor – Varsányi 2, HAJDUCH 3, Grigel 4, Sirián, DESZPOTOVICS 6, Vantara-Kelemen 2. Csere: Lajtos (kapus), Tóvizi, Román 1 (1), Csáki 3 (3), Hársfalvi, Pálsdóttir 1. Edző: Vida Gergő

DUNAÚJVÁROS: Tomasevics – Klujber 2 (1), SZEKERCZÉS 5, Szalai B. 2, DOMBI 3, MICIJEVIC 9, Kazai. Csere: Oguntoye (kapus), Cifra, Nick, Molnár B., Bulath 2, Kovács Anna 1, Grosch. Edző: György László

Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–2. 11. p.: 2–6. 14. p.: 4–8. 17. p.: 7–8. 25. p.: 9–11. 33.p.: 13–12. 38.p.: 14–15. 47.p.: 18–19. 55.p.: 21–20.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Hétméteresek: 7/4, ill. 2/1.


Mesterszemmel

Vida Gergő: – A lehetőségeink végig megvoltak, ám ziccerekben hibáztunk. Mindkét csapat küzdött, hajtott a győzelemért. A játékosaim mindent megtettek a két pont begyűjtéséért, most nem sikerült, talán a vendégsiker egyik fő eleme az lehetett, hogy a Dunaújváros többet tudott frissíteni.

György László: – Nem sok időnk volt készülni erre a találkozóra, két edzést tudtunk vezényelni mindössze. Ennek ellenére jól felkészültünk. Jól kezdtük a mérkőzést, majd sok hiba követte ezt, a második félidő pedig egészen hasonló volt az elsőhöz. A győzelmünk kulcsa az lehetett, hogy tudtam pihentetni a kulcsjátékosokat.


DVSC-TVP vs. Dunaújváros
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2017/18-es szezonjának 21. fordulójában a DVSC-TVP a Dunaújváros együttesét fogadta pénteken 18 órától a Hódosban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on! Női kézilabda NB I., 14. forduló DVSC-TVP vs. Dunaújvárosi Kohász KA...








hirdetés