DVSC-TVP: erre a vereségre senki sem számított

Akt.:
DVSC-TVP: erre a vereségre senki sem számított
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Öt nappal azután, hogy a Loki bronzérmet szerzett a Magyar Kupában, óriási csalódás érte a csapat szurkolóit a Hódosban: a piros-fehér alakulat 23–20-as vereséget szenvedett a bajnoki tabella utolsó előtti helyén álló Mosonmagyaróvártól.

Minden adott volt ahhoz, hogy igazi kézilabdaünnep legyen a péntek esti bajnoki a Hódosban, hiszen a bravúros Magyar Kupa-szereplés után első alkalommal találkozott a bővebb tábor és a gárda, ráadásul nem a legacélosabb honi gárda, hanem az utolsó előtti Mosonmagyaróvár látogatott a cívisvárosba. Talán így gondolkozhattak a piros-fehér hívők, hiszen majdnem teljesen megtelt a csarnok a mérkőzésre. Azt azért sokan megjegyezték, hogy a két csapat októberi meccsén nagy meglepetésre az óváriak 25–24-re legyőzték a Lokit, igaz azóta a legjobbjaik közül Kiss Nikolett és Stojak eligazolt, míg Dombi Lucára sérülés miatt nem számíthatott az exdebreceni tréner, Varga József a pénteki meccsen.

Csak kapaszkodtak

A vendégek lőtték az első gólt, s ekkor talán senki sem gondolta a Hódosban, hogy egyetlen alkalommal sem vezet majd a DVSC-TVP a bajnokin, pedig így történt. A debreceniek tompán, fásultan kézilabdáztak, s a fiatal tehetségekből álló vendégek mintha megérezték volna, hogy ezen az estén esélyük lehet az őszinél is nagyobb bravúrra. A debreceniek erejéből mindössze egyenlítésre futotta, fordítani nem tudtak a cívisek. Csáki Viktória időn túl értékesített hetesével egygólos, 12–11-es óvári előnnyel vonultak pihenőre a mérkőző felek.

Döbbent csend

A szurkolók azt hitték, Tone Tiselj felrázza tanítványait a szünetben, de nem így lett. A fordulás után is kiütköztek azok a hibák, melyek sokszor jellemzik a Loki játékát, ám most tömegével jöttek elő a gondok. A támadásokat átszőtte a bizonytalanság, s ha helyzetbe jutottak a hajdúságiak, akkor a kapufát találták el vagy a kapus védett. Védekezésben is hiányzott a frissesség a hazaiakból, rendre lekésték a kulcspasszokat és a lövőket, így Kopeczék tartani tudták az előnyüket. Az 51. percben már 20–15-re vezetett a Mosonmagyaróvár, a végén pedig 23–20-as sikernek örülhettek a kék-fehérek. Mindent elmond a meccsről, hogy a találkozó végén döbbent csend ülte meg a Hódost, még a legjobban teljesítő lokisták, azaz a B-közép is percekre elhallgatott. Az ilyen mérkőzésekre szokták azt mondani, hogy gyorsan felejtsük el!

HBN-BN








hirdetés