DVSC-TVP: Érden keresztül vezet az út

Akt.:
Varsányi Nóra
Varsányi Nóra - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Már a döntetlen is a debreceni lányok továbbjutását jelentené a kupában.

Nem vár könnyű feladat a DVSC-TVP-re a Magyar Kupa következő fordulójában, ugyanis Érden kell kivívniuk a továbbjutást Vida Gergő tanítványainak. A piros-fehérek javuló formát mutatnak, a Ferencváros elleni szoros idegenbeli vereség után magabiztosan győzték le hazai környezetben a Vasast.

Varsányi Nóra, a Loki 26 éves jobbszélsője így tekintett vissza a múlt heti találkozóra:

Úgy gondolom, az angyalföldiek ellen a második félidő közepén összeállt a védekezésünk, amiből sikerült könnyű gólokat szereznünk.”

– Hozzá kell tenni, erre az időszakra vendégek már elfáradtak, kidomborodott, hogy mi jobb az erőnlétben vagyunk, amivel sikerült is nagy különbséggel hoznunk a kötelezőt. Vida Gergő védekezésben és támadásban is az alapjátékunkat szeretné fejleszteni, stabilabbá tenni annak érdekében, hogy mérkőzés közben le tudjuk csökkenteni a hibákat – bajnokság közben ugyanis nincs lehetőség átállni egy teljesen más játékra.

Jó védekezés kell

A legutóbbi két mérkőzés jót tett a csapat hangulatának, és az sem rossz előjel, hogy az érdiek nem futnak különösebben jó formát: legutóbb meglepetésre a váciaktól kaptak ki a bajnokságban. De ez nem szabad, hogy elaltassa a debrecenieket, hiszen a Pest megyeiek tele vannak magyar és külföldi válogatott kézilabdázókkal.

Nagyon jó összeszokott társaságról beszélünk, akik szinte bármelyik együttes ellen győzelmi esélyekkel veszik fel a harcot. Hazai pályán ők számítanak esélyesnek, de egy meccsen bármi előfordulhat.”

– A balszélsőik is remekek, akár Gávai Szonja, akár a francia Coralie Lassource jön majd velem szembe a pályán, nem lesz könnyű dolgom. Az érdiek legjobbja a szerb Katarina Krpez, aki toronymagasan vezeti a házi góllövőlistát. A belső posztokon is kiváló kézilabdázóik vannak. Az érdiek kerete rendkívül mély, így Szabó Edina vezetőedzőnek rengeteg lehetőség áll rendelkezésre, ha bele akar nyúlni a mérkőzésbe. A továbbjutás kulcsa a feszes védekezés lehet, és emellett meg kell állítani a kulcsjátékosaikat. Felkészültünk az alapjátékaikból, és ha betartjuk, amit a szakmai stáb kért tőlünk, akkor jó meccset tudunk majd játszani. Jó lenne szoros állással belemenni a végjátékba, mert ne feledjük, a kupa kiírása miatt a döntetlen is nekünk kedvez – mondta el Varsányi.

Online közvetítés

Az Érd–DVSC-TVP mérkőzést szombaton 18 órától rendezik az Érd Arénában, s a Felhő Ferenc – Öcsi Tamás bírópáros vezeti.

A találkozót a tervek szerint a DVSC-TVP YouTube-csatornáján élőben követhetik az érdeklődők.

HBN–MSZ








hirdetés