DVSC-TVP: bemutatkozik Vida Gergő a Debrecen kispadján

Deszpotovics szívesen tért vissza a Debrecenhez
Deszpotovics szívesen tért vissza a Debrecenhez - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A Vasas ellen is nagyon sokat érhetnek Jelena Deszpotovics góljai.

Az idei naptári évben először játszik hazai pályán a DVSC-TVP. Szombaton idegenben, a Fradi ellen mutatott nagyszerű játékot kellene „átmenteni” a szerdán este 18 órától kezdődő Vasas elleni összecsapásra is. Tone Tiselj távozásával hétfőtől Vida Gergő irányításával készül a csapat, az új tréner pedig máris bemutatkozik a kispadon is. – Megtartotta első edzéseit Vida Gergő, akit nagyon motiváltnak érzek. Bízom benne, hogy jót fog tenni a csapatnak a váltás, és szép sikereket érünk el az új vezetőedzővel – vélekedett Jelena Deszopotovics, a Loki montenegrói játékosa

Mintha el se ment volna

A németországi világbajnokságot is megjárt átlövő a nyáron igazolt a Krim Ljubljanához, azonban december közepén visszatért a Lokihoz. A Békéscsaba elleni rangadón pedig már piros-fehér szerelésben nyolc gólt lőtt, míg legutóbb a Ferencvárosnak hatot.

– Amikor visszajöttem Debrecenbe, úgy éreztem, mintha soha nem mentem volna el. A csapattársak, a vezetőség, a szurkolók, egyszóval mindenki úgy fogadott, hogy üdv újra itthon. Ez nagyon jól esett, ráadásul a cívisváros mindig is közel állt a szívemhez, hiszen pályafutásom egyik meghatározó állomása volt ez, így szívesen tértem vissza.

Az pedig pluszba hozzátett ehhez a kellemes érzéshez, hogy már az első meccsemen is sikerült gólokat lőnöm, és meg tudtuk verni az örök riválist”

– válaszolta arra kérdésre Deszpotovics, hogy mit érzett, mikor visszaérkezett a Hajdúságba.

A DVSC soron következő ellenfele, a Vasas újonc az NB I-ben, vasárnapig egy döntetlenje volt a Kecskemét ellen, azonban a hétvégén hazai pályán sikerült legyőzniük a Békéscsabát. – Tudjuk, hogy újonc csapatról van szó, de nem írjuk le őket. Ha mindenki ki tudja adni magából a maximumot, akkor nem lehet gond. Mindent meg fogunk tenni a győzelemért – szögezte le Deszpotovics.

A női kézilabda NB I. 11. fordulója előtt a Debrecen nyolc ponttal a tabella kilencedik helyén áll, a Vasas három egységgel az utolsó előtti, tizenharmadik pozícióban van.

HBN–PI


Fotó: Derencsényi István
Debrecen - Motivációval telve kezdte meg a munkát az új edző a Loki kézilabdázóinak élén hétfőn. Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője csütörtökön jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a klub Tone Tiselj vezetőedzővel. Szombaton a Ferencváros elleni rangadón még a szlov...








hirdetés