DVSC: Tőzsér kikéri magának, hogy szándékosan sérülést akart okozni

DVSC: Tőzsér kikéri magának, hogy szándékosan sérülést akart okozni
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceniek számára keserű emlékű bajnoki után most edzőmeccsen csap össze a két gárda.

Nincs még egy hete sem, hogy a DVSC bajnoki mérkőzésen fogadta a Mezőkövesd Zsóry FC alakulatát a Nagyerdei Stadionban, és a két együttes pénteken 11 órakor újra összecsap felkészülési találkozón, ezúttal a borsodi kisvárosban. A meccsre azért nyílt alkalom, mert a magyar válogatott pénteki, illetve keddi mérkőzése miatt szünet van a hétvégén az OTP Bank Ligában.

Viharos meccs volt

Mint olvasóink emlékezhetnek rá, hazai szempontból nem alakult jól a szombati kilencven perc, ugyanis hiába szerezte meg Könyves révén a vezetést a Loki, nagy egyéni hibák miatt fordított a Kövesd és végül 3–2-re nyervén elvitte a három pontot a Hajdúságból.

A meccsnek volt egy kellemetlen utózöngéje is, ugyanis Tőzsér Dániel belépője után le kellett cserélni a mezőkövesdi Tóth Bencét, és a vendégek középpályása később szándékossággal vádolta meg a debreceni csapatkapitányt.

„Egyelőre annyit tudok csak, hogy a porc megsérült a térdemben, az orvos azt mondta várjunk egy hetet a teljes diagnózissal és majd utána derül ki, hogy kell-e műtéti beavatkozás vagy sem – nyilatkozta Tóth a Zsóry hivatalos honlapjának. „Visszanéztem a videofelvételt és a fotókat az esetről, és egyre jobban azt gondolom, szándékosan lépett nekem oda Tőzsér Dániel. Egy ilyen múlttal rendelkező játékostól sportszerűbb hozzáállást vár az ember. A debreceni középpályás egyébként azóta sem kért tőlem bocsánatot.”

Állítólag az összecsapás előzménye az volt, hogy az esetet megelőzően Tóth Bence összeszólalkozott Kinyik Ákossal, és Tőzsér is beszállt a vitába.

„Kikérem magamnak a feltételezést, hogy bárkinek szándékosan sérülést okoztam volna – ezt már Tőzsér nyomatékosította az nso.hu-n. „Eltaláltam a labdát a talpammal, és utána elértem a lábát is. Azt nem tagadom, hogy keményen odatettem magam abban a szituációban, de ez teljesen természetes dolog a labdarúgásban. Ha van egy vita, igenis éreznie kell a másiknak, hogy ott vagy, nem hagyod magad.

Elértem a labdát, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy nem akartam sérülést okozni – soha nem is volt ilyen szándékom, és nem is okoztam sérülést korábban senkinek. Igaz, hogy azóta nem kerestem, ha valóban komoly az eset, akkor megbeszéljük Tóth Bencével.”

Nos, pénteken Tóth nem lehet ott a pályán, ettől függetlenül lesz alkalma a két játékosnak tisztáznia a történteket.

HBN


Fotó: Derencsényi István
Debrecen - A magyar nemzeti csapat Kazahsztán és Skócia ellen játszik felkészülési mérkőzést, így a héten nem rendeznek bajnoki fordulót az OTP Bank Ligában. A DVSC együttese azonban nem marad meccs nélkül, ugyanis március 23-án, pénteken a Mezőkövesd ellen játszik felkészülési összecsapást - szá...