DVSC-TEVA vs. Puskás Akadémia – Edzői nyilatkozatok

Kondás Elemér és Robert Jarni
Kondás Elemér és Robert Jarni - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A DVSC-TEVA vs. Puskás Akadémia (1-1) NB I-es mérkőzés után a két edző, Kondás Elemér és Robert Jarni értékelte a látottakat.

Kondás Elemér: Nagyon küzdelmes meccsen vagyunk túl. Megszereztük a vezetést, de azt követően kihagytuk a helyzeteket. Egyetlen ziccerét kihasználta a Felcsút, mi pedig minden helyzetet elhibáztunk. Mentünk előre, nyerni szerettünk volna, a PAFC pedig kontrázott. Kicsit türelmetlenek voltunk, sajnos most elmaradt a győzelem.

Robert Jarni: Nehéz meccsre számítottunk a Debrecen ellen, amely szárnyalt csütörtökön az Európa Ligában. Gratulálok a csapatomnak, karakteres játékot mutattak be egy kiváló ellenféllel szemben. Elégedettek vagyunk az egy ponttal, de véleményem szerint több helyzetünk volt, mint a Lokinak. A múlt fordulóban csődöt mondtunk, ezt kellett feldolgznunk fejben és most férfiként küzdöttünk.


HAON-ÉLŐ – DVSC-TEVA vs. Puskás Akadémia 1-1 (1-0)
Debrecen – A labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában a DVSC-TEVA a Puskás Akadémia csapatát fogadta vasárnap 18:00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon.




Sporthírek






hirdetés