A csütörtöki megérkezést követően pénteken “munkába álltak” a Loki labdarúgói Belekben, a napi programban ezúttal két tréning szerepelt. A korábbi évektől eltérően idén nem az Arcadia hotelben szállt meg a társaság, hanem – fő a változatosság – az ugyancsak impozáns Hotel Atlantisban.
Körülnézve a helyen, nem csoda, hogy az ötcsillagos szállodára nincs egy rossz szavuk sem a debrecenieknek. A Loki mellett többek között orosz, fehérorosz és német csapatok is megszállnak a hotelben, de hamarosan érkezik a DVTK is. Persze, az sem ront éppenséggel a labdarúgók hangulatán, hogy az FFC Frankfurt női csapat is a szálló vendége…
- Nagyon jók a körülmények, minden adva van ahhoz, hogy megfelelően tudjunk készülni – fogalmazott Bernáth Csaba, a hátvéddel Bódi Ádám is egyetértett.
- Kényelmesebbek és tágasabbak a szobák, kanapé és LCD tévé is szolgálja a kényelmünket, jó választás volt idejönni – tette hozzá Bernáth, aki Máté Péterrel osztja meg tíz napig a szállását.
Nem vélekedik másként Oláh Gergő sem, aki először készülhet az első csapattal, korábban ugyanis a DVSC-DEAC-ban futballozott. – Az elutazás előtt egy nappal szólt Kondás Elemér, hogy úgy készüljek, utazom a csapattal Belekbe – nyilatkozta a Naplónak a délelőtti edzés után Oláh. – Természetesen nagyon örültem, hiszen mindenkinek az a célja a klubnál, hogy az első kerethez kerüljön. Úgy gondolom, ez az edzőtábor remek alkalom arra, hogy felhívjam magamra a szakvezetés figyelmét és megmutassam: adott esetben lehet rám számítani. Hat meccset játszunk kint, biztosan kapok én is játéklehetőséget, szeretnék jól teljesíteni – fogalmazott a védekező középpályás.
Oláhnak egyébként nem volt ismeretlen a terep, ugyanis vasárnapig Belekben készült az NB II-es válogatottal, három napot otthon töltött, majd visszarepült Törökországba. Azaz kijelenthető, hogy megpezsdült körülötte az élet.
HBN-TN