Javában zajlik az alapozás a Loki futballistáinál, a fiúk naponta két kimerítő edzésen is részt vesznek és Kondás Elemért ismerve nem sok kíméletre számíthatnak az elkövetkezendő hetekben sem. Éppen ezért érthető, hogy a gárda belső védője, Mészáros Norbert szívesen csevegett inkább hobbijáról, mintsem a futballról a Napló hasábjain.
- Remekül telt a téli szünet, de utólag visszatekintve azt mondhatom, hogy igen gyorsan elszaladt a bő egy hónap. Valójában nem is bánom, hogy újra edzésbe álltunk, mert már hiányzott ez a fajta mozgás. No és a társaság is, ami egyértelmű jele annak, hogy kiváló közösséget alkotunk a Lokinál – kezdte mondandóját a játékos, akivel hamar a vadászatra terelődött a szó. – Decemberben otthon voltam a családomnál Vaszaron, de csupán három alkalommal jutottam el vadászni, a többi időmet a kisfiammal töltöttem. Kétszer hajtáson voltam, egyszer pedig lesvadászaton, előbbin sikerült fácánokat és nyulakat elejtenem – mesélte Mészáros, aki egyébként a hajdúbagosi vadásztársaság tagja.
A hátvédnek régi mániája az erdőjárás, de hivatalosan csak 2006 óta vadász. – Otthonról hoztam ezt a szenvedélyemet, hamar megtetszett ez a fajta életmód, de komolyra akkor fordult a dolog, amikor Debrecenbe kerültem. Az akkori csapattársam, Kiss Zoli vitt magával és vele együtt kezdetem el behatóbban foglalkozni a vadászattal.
Mészi nem tesz különbséget az elejtett vadak között, minden trófeájára büszke. – Ha mégis választanom kell egyet közülük, akkor egy korábban lőtt ezüstérmes őzbakra gondolok vissza a legszívesebben.
A labdarúgó elmondása szerint nincs túlságosan oda a vadhúsért, elfogyasztja, de arról szó sincs, hogy hétről hétre ez a menü nála. – Megfőzni sem tudom, amit elejtek, én csupán vadászom – tette hozzá a védő, akivel a futballról is ejtettünk néhány szót.
- Úgy vélem, megfelelő irányba halad a csapat, jó látni, hogy mindenki maximális hozzáállással végzi az edzéseket és ugyanígy teljesít a felkészülési meccseken. Ha a nyárihoz hasonlóan ezúttal is kifogástalan lesz a felkészülésünk, akkor a szezon második fele is olyan szép lehet, mint a mögöttünk hagyott ősz volt. Ehhez persze száz, de inkább száztíz százalékos teljesítményre lesz szükség a részünkről, de úgy vélem, ezzel nem lehet gond. Bízom benne, hogy elérjük céljainkat – fogalmazott Mészáros Norbert.
HBN-TN