DVSC: szombaton jön az MTK!

DVSC: szombaton jön az MTK!
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC labdarúgócsapata nem pihenhet sokat, miután kedden legyőzte a Mezőkövesd együttesét, és továbbjutott a legjobb négy közé a kupában.

Hétvégén már az OTP Bank Ligában kell helyt állnia, ahol az MTK-t fogadja szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban.

A két csapatnak ez lesz a harmadik mérkőzése az idényben. Először parádés összecsapáson 3-3-as döntetlen született Debrecenben, ahol a Loki Szatmári Csaba góljával a hosszabbításban tudott egyenlíteni.

Majd Varga Kevin gólja ért három pontot az MTK otthonában.

A Loki jelenleg 40 ponttal negyedik a bajnoki tabellán. A fővárosi kék-fehérek 34 ponttal a 7. helyen állnak, legutóbb a Diósgyőrt győzték le 2-1-re hazai pályán.

Ezúttal sincs regisztráció, a belépők online a www.nagyerdeistadion.hu weboldalon, valamint a DVSC Shop-ban megvásárolhatók. Meccsnapon 10 órától nyitnak a pénztárak, így arra kérik a szurkolókat, hogy a sorban állás elkerülése végett vegyék meg időben jegyeiket.

Ingyen DKV-zás

Továbbra is érvényesek a különböző kedvezmények a jeggyel és bérlettel rendelkező szurkolók számára.

A szurkolók díjmentesen vehetik igénybe a DKV tömegközlekedési járatait a mérkőzés napján. Szombaton délután kettőtől este 10 óráig ingyen utazhatnak a helyi autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratokon.

A DVSC hazai meccseinek hetében, péntektől vasárnapig 20-30 százalékos kedvezmény jár a Nagyerdei Gyógyfürdőben.

Emellett szombaton 25 százalékos kedvezményt kapnak az állatkertbe kilátogatók. Az árengedmény 1-1 kísérőre is vonatkozik.


Takács Tamás volt az egyik nyerő ember
Debrecen - A hazai vezetést követően Takács Tamás gólja és a kiállítás megpecsételte a Mezőkövesd Zsóry sorsát. Egygólos előnnyel utazott el a DVSC alakulata kedden a Mezőkövesd Zsóry otthonába a Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágójára, ugyanis az első találkozót Zsóri Dániel találatával a piros-f...