DVSC Schaeffler: Borgyos Panna is aláírt öt évre

Debrecen – A DVSC Schaeffler ifjúsági vb-ezüstérmes irányítója is hosszú távra kötelezte el magát a klubhoz – olvasható a csapat honlapján.

Panna még kiskorú (novemberben lesz 18 éves, így a 2019/20-as szezontól érvényes, ötéves profi szerződését édesanyjának is alá kellett írnia. A debreceni utánpótlás egyik kiemelkedő tehetsége már a tavalyi évben letette NB I-es névjegyét, a négyszeres BL győztes Győr hálóját háromszor sikerült megzörgetnie. Az idei szezont is jól indította, a Békéscsaba elleni hazai rangadón kétszer volt eredményes.

Nagyon meglepett, hogy ilyen hamar szerződést kaptam, bevallom, nem számítottam rá”

– mondta Panna a dvsckezilabda.hu-nak. „Ábrók Zsolt az egyik edzés végén szólt, hogy beszélni szeretne velem, akkor tudtam meg, hogy szerződést kapok. Szeretnének beépíteni a felnőtt csapatba, s ebben nagy segítségemre lehet, hogy kettős játékengedéllyel Nyíradonyban is játszom, sokat tanulok Köstner Vilmostól és a csapat rutinos játékosaitól. Emellett a rangadókon az ificsapatban is pályára lépek. Szeretnék ebben az évben sokat fejlődni, hogy fokozatosan egyre több szerephez jussak a Loki felnőtt csapatában” – tette hozzá.

Forrás: dvsckezilabda.hu