DVSC: nincs terv, csak minél több meccset megnyerni

DVSC: nincs terv, csak minél több meccset megnyerni
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Tőzsér lett az ősz legjobbja a sportnapilapnál, de az elismerésnél a csapat érdekeit ennél fontosabbnak tartja.

Mint arról az év végén beszámoltunk, a Nemzeti Sport elkészítette az őszi szezon játékosainak rangsorát, az újságírók által adott osztályzatok alapján. A Loki csapatkapitánya, Tőzsér Dániel végzett az élen a futballisták abszolút rangsorában.

Nem figyeli a cikkeket

– Nem figyelem túlságosan a médiában megjelent híreket magamról, kizárom ezeket, és magam szoktam eldönteni, jól vagy rosszul játszottam egy-egy mérkőzésen – nyilatkozta a Naplónak a középpályás. – Nyilván jól esett az elismerés, örülök, ha így látták az újságírók. Én is úgy gondolom, hogy én is és a csapat is egy jó félszezonon van túl, de az utóbbi a fontosabb. Néhány meccsen sajnos sérülés hátráltatott, ezért nem tudtam segíteni a társaimnak, de a fiúk sikeresen megoldották a feladatot nélkülem is. Összességében jól ment a játék, jól éreztem magam a pályán, szerintem pozitív félévet zártam – vélekedett a válogatott labdarúgó.

Feltettük a kapitánynak a kérdést, számított-e valami hasonlóra a nyáron a gárdától. A DVSC ugyanis a tabella harmadik helyén telel. – Korábban is azt mondtam, hogy ennek az együttesnek nem fél éves terveket kell szövögetni. Különösen ebben az NB I-ben, ahol nagyon sok a hasonló képességű csapat. Ez egy fiatal alakulat, de természetesen szeretnénk hasonlóan folytatni tavasszal is. Azonban nem az a kiindulási alap, hogy ezt a harmadik helyet tartanunk kell, hanem meccsről meccsre kell haladnunk. Dolgoznunk kell szépen csendben, és majd a végén meglátjuk, mi fog kisülni ebből. Szeretnénk minden találkozót megnyerni, ám nagyon kicsik a különbségek a riválisok között – magyarázta a futballista, aki örül neki, hogy csütörtökön elkezdik a felkészülést.

Rendben van

– Úgy érzem, a sérülésem után rendben vagyok, remélem, hogy minden oké lesz. Várjuk mindannyian, hogy ismét a futballé legyen a főszerep, jó lesz a srácokkal megkezdeni a közös munkát. Aztán pedig február másodikán jöhet az első bajnoki az Újpest ellen a Nagyerdei Stadionban!

TN



Sporthírek