DVSC: nem parkolják le a buszt

Bücs Zsolt
Bücs Zsolt - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceniek a Vidi vendégeként lépnek pályára pénteken Felcsúton, cél a veretlenség megőrzése.

A Bajnokok Ligája-selejtezőben Malmőben kedden értékes döntetlent ért el a MOL Vidi FC, a székesfehérvári gárda pedig a jövő keddi visszavágó előtt még a DVSC-vel is randevúzik az OTP Bank Liga 4. fordulójának nyitó mérkőzésén. A felcsúti Pancho Arénában rendezendő összecsapás pénteken 20 órakor kezdődik.

Bajnokcsapat

A mérkőzés előtt a hajdúságiak pályaedzőjét, Bücs Zsoltot először arról kérdeztük, számítanak-e arra, hogy a vendéglátók néhány játékosa esetleg nem lesz teljesen friss a meccsen. – Mindenek előtt gratulálok a Vidinek, hiszen az egész magyar labdarúgásnak dicsőség, ha ők jól szerepelnek – mondta a szakember. – Reméljük, sikerrel veszik a svédek elleni akadályt! Ami a pénteki meccset illeti, szeretnénk ugyanúgy veretlenként távozni Felcsútról, ahogyan odautazunk. Akkor követnénk el a legnagyobb hibát, ha azon morfondíroznánk, hogy a Vidi mennyire fáradt, vagy milyen összeállításban áll ki ellenünk. Nekünk úgy kell felkészülnünk, a legjobb összeállításukban szerepelnek ellenünk, hiszen a fehérváriak kerete elég erős ahhoz, hogy bármelyik csapat ellen jó eredményt érjen el. Nem véletlen, hogy a bajnokcsapatról beszélünk – fogalmazott Bücs, aki szerint különösebb fennakadást nem okozott a Lokinál, hogy végül szombat helyett pénteken rendezik meg a meccset.

Ön szerint mi lesz a MOL Vidi FC vs. DVSC mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

– A klubunk készségesen belement az időpont megváltoztatásába, egyébként is úgy készültünk egész héten, hogy pénteken játszunk, mert várható volt a határozat. Az meg szinte biztos, hogy az este nyolcas kezdési időpont jobbat tesz a találkozó iramának, mint a szombati 17 órás, ha a rendkívüli hőséget nézzük – fogalmazott a tréner, akinek felvetettük, milyen jól rajtolt a Debrecen az idei szezonban.

Folytatnák a sorozatot

– Mi is örülünk a három forduló alatt begyűjtött hét pontnak, bár sajnáljuk, hogy a Mezőkövesdet nem sikerült legyőznünk, de nem hátra tekintgetünk. Nagyon szeretnénk a Vidi ellen meghosszabbítani ezt a veretlenségi sorozatot, igyekeztünk felkészülni és kielemezni a fehérváriak játékát. Remélem, sikerül olyan eredményt elérnünk a Pancho Arénában, hogy büszkék lehetnek rá a szurkolóink. Úgy vélem, hogy az eddigi meccseinken is nyíltan játszottunk, a Puskás, a Kövesd és a DVTK elleni meccseinkre is igaz ez.

Most sem azt tervezzük, hogy beállunk a busszal a kapunk elé, az lesz a találkozó egyik kulcsa, mennyire hatékonyan tudunk átmenni védekezésből a támadásokba”

– mondta el lapunknak Bücs Zsolt.

TN


A találkozót pénteken 20 órától a Hajdú Online élőben közvetíti.


Kassai Viktor
Debrecen - Megvan a negyedik forduló bíróküldése. A Loki a Pancho Arénában a MOL Vidi FC vendégeként lép pályára pénteken 20 órától az OTP Bank Liga 4. fordulójában. A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette a hétvége bíróküldését, amelyből kiderül, hogy a székesfehérvár...

Debrecen - Mint ismert, a DVSC a MOL Vidi FC elleni idegenbeli bajnokiját augusztus 10-én, pénteken este nyolc órától játssza a Pancho Arénában. A vendégjegyeket elővételben kedvezményesen a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet megvásárolni. A mérkőzés napján a felcsúti stadion kapui és a vendégpénztá...

Debrecen - A Pancho Arénában 20 órakor kezdődik majd a találkozó - számolt be a klub hivatalos honlapja. A DVSC eredetileg szombaton 17 órakor vendégszerepelt volna a bajnok MOL Vidi FC otthonában az OTP Bank Liga 4. fordulójában. A székesfehérváriak Bajnokok Ligája-szereplése miatt kéréssel f...