DVSC: nem kíméli riválisait az ellenfél

Akt.:
Nem vár könnyű összecsapás Vantara-Kelemen Éváékra Mosonmagyaróváron
Nem vár könnyű összecsapás Vantara-Kelemen Éváékra Mosonmagyaróváron - © Fotó: Napló-archív
Debrecen – Vantara-Kelemen Éva úgy véli, remek elegyet alkotnak ellenfelüknél a rutinosabb és a fiatalabb játékosok.

Az ország másik felében vívja meg újabb bajnoki mérkőzését a DVSC Schaeffler együttese. Pénteken 18.30-tól Mosonmagyaróváron lép pályára a Loki.

Mindkét együttes nyerni tudott a legutóbbi körben: a piros-fehérek az MTK-t verték 30–21-re a Hódosban, míg az újonc 24–21-re gyűrte le a Budaörsöt idegenben. Húsz fordulót követően a debreceniek 21 ponttal az élvonalbeli tabella hatodik helyén állnak, a rivális, mely eddig remek tavaszt produkált, 16 egységgel a tizedik.

A Loki csapatkapitánya, Vantara-Kelemen Éva szerint ha csak a két gárda tabellán elfoglalt helyét néznénk, akkor beszélhetnénk kötelező győzelemről, de ennél jóval árnyaltabb a kép.

Jók otthon

– Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a pillanatnyi állásból. Nem lesz ez a mérkőzés olyan könnyű, mint ahogyan az hihető, nem fogjuk kisujjból kirázni a győzelmet. Természetesen nyerni szeretnénk, azonban ezt nehéz lesz véghez vinni. A Mosonmagyaróvár tipikusan egy olyan egylet, mely otthon nagyon kemény, általában megküzdenek ellenfeleik, hogy el tudják onnan „lopni” a pontokat. Sok fiatal játékos van a keretükben, akik kiegészülnek rutinos kézisekkel, és remek elegyet alkotnak így közösen. Főként védekezésben harcosak, ütnek, vágnak, szóval alaposan meg tudják nehezíteni a másik fél dolgát – mondta el érdeklődésünkre a szélső.

Még november 2-án, a Hódosban magabiztos, 28–18-as győzelmet arattak a cívisvárosiak a Mosonmagyaróvár felett. Vantara-Kelemen Éva úgy fogalmazott, ezt az eredményt ezúttal is aláírnák, ugyanakkor azt sem bánnák, ha csak egy góllal nyernének, a lényeg, hogy diadalmaskodjanak. Azon a találkozón egyébként Vica és Kovács Anna is nagyon élt, egyaránt hat-hat gólt szereztek. Lotte Grigel ötször volt eredményes, Tóvizi Petra háromszor vette be a vendégek kapuját, Varsáyi Nóra, Bordás Réka és Arany Rebeka két-két gólt jegyzett, míg Bulath Anita és Borgyos Panna is egyszer villant meg.

Mint megtudtuk, kiváló a hangulat a Lokinál, nem is csoda, hiszen pozitív eseményekkel a hátuk mögött várják az újabb összecsapást Köstner Vilmos tanítványai. A DVSC már csütörtökön útra kelt, Tatán töltötték az éjszakát a lányok, akiknek még a meccs napján is tartottak egy kisebb átmozgató edzést, mielőtt folytatták volna útjukat.

A pénteken 18.30-kor kezdődő Mosonmagyaróvár–DVSC összecsapást Bóna Szabolcs és Öcsi Tamás vezetik.

SZADÓ


Debrecen - A mai MKC, elleni bajnoki előreláthatólag 20 perccel később, 18.50-kor kezdődik - tudatta Facebook-oldalán a debreceni kézilabdacsapat.  [related-post post_id="4203975"]

A dán válogatott Lotte Grigel hat góllal tette emlékezetessé a 28. születésnapját
Debrecen - A hét végi dupla DVSC–MTK párharc első csörtéjét a Loki nyerte, ugyanis péntek este a női kézilabdázók könnyed győzelmet arattak a fővárosiak fölött. A piros-fehérek húsz perc elteltével elléptek a vendégektől, és végül 30–21-es győzelmet arattak. Folytatás szombat délután a Nagyerdei Sta...