DVSC-Korvex – Hypo: Táncba vinnék a Hypót az első bálozók

DVSC-Korvex – Hypo: Táncba vinnék a Hypót az első bálozók
A DVSC-Korvex a világsztárokat felvonultató osztrák bajnok ellen kezdi meg BL-szereplését.

Kézilabda. Eljött a nagy nap, egy régi álom válik valóra: a DVSC-Korvex alakulata bemutatkozik a Bajnokok Ligájában szombaton este 20.25-től. A Lokinak nem lesz könnyű dolga a debütáláson, ugyanis az osztrák „kirakatcsapatot”, a nyolcszoros BEK/BL-győztesHypo Niederösterreich gárdája látogat a Főnix Csarnokba. A debreceni lányok jelenlegi remek formája és a BL varázsa várhatóan megtölti az arénát, így előre borítékolhatóan remek hangulatú mérkőzésen teheti le névjegyét a Debrecen Európában.
 

Rutinos BL-csapat ellen

 
– Az elmúlt időszakhoz képest valóban meggyengült a Hypo alakulata, a keretük minőségi és mennyiségi változáson ment át. A gazdasági nehézségek az osztrák sztárklubot is elérték, nem tudták megtartani az összes értékes kézilabdázójukat. Gunnar Prokop szerette volna 3-4 klasszissal megerősíteni a gárdát, ám a tulajdonosi kör erre nem adta áldását, ezért távozott a Hypótól az egyesület emblematikus figurája. Úgy érzem, a veszteségeik listáján mindenképpen Prokop hiányát érzik majd meg a legjobban, ugyanis az ő neve garancia volt a minőségre, a kiváló munkára – vélekedett Köstner Vilmos, a DVSC-Korvex vezetőedzője, de gyorsan továbbfűzte mondandóját. – Ettől függetlenül nem szabad leírni a Hypo Niederösterreich csapatát, tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi csapatukban is hemzsegnek a nemzetközi sztárok, régóra együtt játszik a gárda, ráadásul hatalmas Bajnokok Ligája tapasztalatokkal rendelkeznek. Utóbbi tényező egy semmihez sem hasonlítható előny. A BL-ben egészen más a meccsek légköre, s ezt az osztrák alakulat játékosai már megszokták, míg a lokisták közül csak páran tapasztalhatták meg ezt a fílinget. A rivális még mindig nagyon jó játékerőt képvisel, de nem legyőzhetetlenek! Ebben a helyzetben, amiben vagyunk, nem lehet óvatoskodnunk: igenis le szeretnénk győzni a Hypót! Tudjuk, mi vár ránk, tisztában vagyunk vele, hogy nehéz lesz, de akkor is le akarjuk tenni a névjegyünket Európában – mondta határozottan a tréner.

 


Komoly, szoros csata

 
A két csapat idén már találkozott egymással, a nyári felkészülés során két meccset játszottak a felek Debrecenben; az egyik találkozót a Lokinyerte (30–24), míg a másik meccsen döntetlen (28–28) született. – Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni ezekből a mérkőzésekből, elég megemlítenem, hogy egy héttel később Győrben a Hypo legyőzte az ETO-t és a Vác csapatát is egy torna keretein belül. A debreceni összecsapásokon testközelből érezhettük, hogy magas színvonalon kézilabdázik az ellenfél. Természetesen felhasználjuk azokat a tapasztalatokat, amiket a Hódosban szereztünk – nyilatkozta Köstner, aki a rivális alakulattól kiemelte a brazilok, Nascimento és Piedade, illetve Rotis-Nagy és Sanko játékát. – Nagyon fontos feladatunk lesz a sztárjaik gólratörő játékának megakadályozása, s az is sokat nyom majd a latba, hogy milyen bátorsággal tudjuk feltörni a sokat mozgó védelmüket. Komoly, szoros csatát várok, és ha ettől többet érünk el, mondjuk pontokat szerzünk, akkor nagyon fogok örülni – mondta sokat sejtető mosoly kíséretében a Debrecenszakvezetője.
 

Az álmok földjén

 
Azzal, hogy bejutottunk a Bajnokok Ligája főtáblájára, óriási eredményt értünk el, de most itt a lehetőség a továbblépésre. A BL semmihez sem hasonlítható küzdelemsorozat, itt minden meccsnek értéke, rangja van, s a televíziós közvetítések okán most ránk figyel az egész kontinens. Ez mindenképpen olyan motivációt jelent a játékosoknak, amiből profitálnunk kell. Nincs veszítenivalónk, hiszen „első bálozók vagyunk” az elitben, de ennek ellenére bátran kell kézilabdáznunk. A célunk nem más, mint méltón képviselni Debrecent és Magyarországot a Bajnokok Ligájában! – összegzett Köstner Vilmos. HBN-BN

Pokoli hangulatra várva

Hatalmas létesítmény a Főnix Csarnok, ez nem vitás, de az sem képezheti veszekedés tárgyát, hogy a debreceni szurkolóknak a hangja kitöltheti a hatalmas teret. Bebizonyosodott már oly sokszor, ha a szurkolók és a csapat egymásra találnak, akkor nincs lehetetlen, minden cél megvalósítható. A debreceni lányok kicsit idegenként lesznek otthon a Főnixben – hiszen a Hódos falaihoz szoktak –, ám ezen a tényen muszáj átlendülni, ráadásul már napok óta szokják az aréna légkörét. Ám ahhoz, hogy valóban itthon legyenek otthon a piros-fehérek, minél több szurkolóra lesz szükség, akik a csapathoz hasonlóan mindent megtesznek a közös diadalért. A sikeres akklimatizálódáshoz az is kell, hogy a Debrecenben már megszokott „pokoli hangulat” fogadja a Hypo gárdáját, s ezt a fílinget a lányok teljesítménye még tovább fokozza a meccs során. És akkor közösen újra szép álmokat élhetnek át a csapat tagjai és a szurkolótábor…

ÉLŐBEN A HAONON

A DVSC-Korvex–Hypo NÖ BL-összecsapást szombaton 20.25-től a Hajdú Online (www.haon.hu) élőben közvetíti.