DVSC-korvex – Fejet kellett hajtani a jobb előtt

DVSC-korvex – Fejet kellett hajtani a jobb előtt
Nem bírt a Loki az Itxakóval; a spanyolok igazolták klasszisukat a Hódos Imre sportcsarnokban.

A Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a DVSC-Korvex a spanyol Itxako Navarra gárdáját látta vendégül a jól megszokott helyszínen, a Hódos Imre sportcsarnokban. Természetesen telt ház és felfokozott hangulat előzte meg a találkozót, ami nem csak annak szólt, hogy a kvartett legerősebbnek ítélt gárdája látogatott a cívisvárosba, hanem a csoport másik meccsének meglepő eredménye. Az eddig nyeretlen Hypo Niederösterreich alakulata 28–23-ra nyert Lipcsében a HC Leipzig ellen, így egy esetleges debreceni győzelemmel a Loki nem várt előkelő helyen tanyázhatott volna a tabellán.

Fordulat 6–3 után

A régi szép időket idéző hangulat fogadta a csapatokat, a debreceni B-közép ismét úgy hallatta hangját, hogy a vendég alakulat tagjai rémülten tekintettek a lelátók felé.

A drukkerek buzdításától szinte szárnyalva kezdett a Loki, a 10. percben 6–3-ra vezettek a hazaiak. A minden magyar számára szép emlékű eredmény után kulcsfontosságú momentumok következtek, amik – mint utóbb kiderült –, az egész mérkőzésre befolyással voltak.

A következő 5 percben a spanyolok egy 6–0-s sorozatot produkáltak, amivel megfordították az állást. A történet egészéhez tartozik, hogy ebben a periódusban a debrecenieknél volt egy kettős emberhátrány, amikor a hazaiak megzavarodtak, a vendégek pedig ezt tökéletesen kihasználtak.

Videó a mérkőzésről

Ez a fordulat azt eredményezte, hogy Köstner Vilmos tanítványainak futniuk kellett az eredmény után, ami rengeteg energiát emésztett fel. Az Itxako igazolta klasszisát, a sok mozgásos védekezésükkel szinte megbabonázták a lokistákat támadásban, míg az ellenfél kapuja előtt életveszélyesek voltak, ráadásul pontosak is. A piros-fehérek küzdöttek becsülettel, ám játékban elmaradtak a remélt produkciótól, aminek egyértelműen az volt az oka, hogy kevés játékos nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Az első játékrészben Juhász Gabriella vitte a hátán a csapatot, egészen addig, amíg meg nem sérült. A csapatok között egy ötgólos különbség realizálódott, ami végül négy találatra csökkent a szünetre (15–19).

Kevés kiváló teljesítmény

A pihenőt követően Sopronyi Anett vállalta magára a vezéregyéniség szerepét, ami kifejezetten jól állt neki, mivel góljaival két találatra csökkent a különbség (19–21), sőt egy gólra is felzárkózhatott volna a Debrecen, ám a helyzet kimaradt. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, a navarraiak sebességet váltottak, s ismét megnyugtató előnyre tettek szert – már hét góllal vezettek a spanyolok. A félidő derekán rengeteg technikai hiba és gyenge lövési kísérlet jellemezte a hazaiak játékát, amire Köstner Vilmos cserékkel próbált reagálni, így többek között Karalyos Orsolya, Dakos Noémi és Slakta Petra is bizonyítási lehetőséget kapott.

A 48. perctől kezdve Bogdanovics Annamária lett a Loki gólfelelőse, zsinórban háromszor vette be az ellenfél kapuját. Érdekes adalék a meccshez, hogy a találkozó utolsó szakaszában csak Bogdanovics és Sopronyi szerzett gólt a debrecenieknél. Az 55. percben újfent felcsillant a remény az egyenlítésre, hiszen két gólra felzárkózott a DVSC-Korvex(27–29), ám a bravúr elmaradt, mivel a végjátékban már nem tudták bevenni a rivális kapuját Bulath Anitáék, ellenben a spanyolok még háromszor „beköszöntek” a hajdúsági kapusnak.

Az Itxako végül 32–27-re nyert Debrecenben, s ezzel a győzelemmel a tabella élére ugrott, megelőzve a szintén 4 pontos Lipcsét, és a 2-2 ponttal álló Hypót illetve Lokit. A DVSC-Korvex legközelebb szintén hazai pályán játszik a Bajnokok Ligájában; november 7-én a német HC Leipzig érkezik a cívisvárosba. HBN-BN

MESTERSZEMMEL

Köstner Vilmos: – A spanyolok jól játszották a saját játékukat, több olyan játékosuk van, akik egyedül is eldönthetnek egy-egy meccset, és a védekezésük is agresszívabb volt, mint a miénk. Mi nem játszottunk teljes fordulatszámon, részben a hétközi bajnoki és a sérülések miatt, ráadásul hibáztunk is elég sokat, és a játékvezetők sem álltak a helyzet magaslatán.

Martin Ambrosio: – Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, ráadásul az ellenfél egy pillanatra sem adta fel, de ez egyébként is egy nagyon kiegyenlített csoport. Néhány momentumban szerencsések is voltunk, de sokat tettünk is ezért a sikerért, és még a játékvezetők furcsa ítéletei sem ingattak meg minket. Gratulálok a Debrecennek és a szurkolóiknak.


TÉNYEK

DVSC-KORVEX–ITXAKO NAVARRA (spanyol) 27–32 (15–19)

Debrecen, 2000 néző. V: Kohen, Perec (izraeli)

DVSC: Kiss É. – Csáki 1, SOPRONYI 9 (2), BOGDANOVICS 5, Szabó V. 2, Bulath 4, JUHÁSZ G. 4. Csere: Triffa (kapus), Hornyák D., Bognár B. 2 (2), Kazai, Dakos, Slakta, Karalyos.

ITXAKO: Navarro Giménez – Alonso 1, Soit 4 (3), Barno, Begona Fernández 4, Barbosa 9, Turej 6. Csere: Alizar (kapus), Pinedo 2, Pena 2, Martin Berenguer 4, Kurbanova

Az eredmény alakulása. 6. p.: 2-2. 11. p.: 6-3. 14. p.: 6-8. 19. p.: 8-12. 23. p.: 10-14. 35. p.: 19-21. 43. p.: 20-24. 47. p.: 21-28. 52. p.: 24-28

Kiállítások: 6, ill. 16 perc

Hétméteresek: 6/4, ill. 5/3

Élő: DVSC-Korvex – Itxako