DVSC: Jót tett nekik a győzelem

Ferenczi János
Ferenczi János - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A széleket próbálták megjátszani a lokisták, és ez maximálisan bejött a DVTK ellen.

Az akarással nem volt gond, az első félidő nagy részében és olykor a második játékrészben is szépen játszott a DVSC, ám ami a lényeg, hogy végre gólokat lőtt a Loki, így 3–0-ra megnyerte a kiesési rangadót a DVTK ellen a Nagyerdei Stadionban szombat délután. A hazai csapat második találatát a mostani idényben szélső hátvédként szereplő Ferenczi János lőtte. A ballábas játékosnak egyébként volt némi adóssága csapata felé, hiszen egy héttel korábban róla fordult le Eppel, és az ő góljával verte 1–0-ra Honvéd a Debrecent.

Ott van rá szükség

– Elsősorban magamban kellett azt rendbe tennem, hogy balhátvédként számítanak rám – mondta Ferenczi. – Úgy fogom föl, hogy ezen a poszton van rám szüksége a DVSC-nek, én pedig játszani akarok. A Honvéd ellen nem úgy sikerült a meccs vége, ahogyan szerettem volna, azt a hibámat mindenképpen szerettem volna kijavítani. A gólom után nagy kő gördült le a szívemről, de az egész csapat nagyon akarta ezt a győzelmet – számolt be a labdarúgó a Naplónak.

Ami a találatát illeti, erről így vélekedett: – Kaptam egy keresztlabdát a szélen, felnéztem, láttam, senki nincs előttem, és úgy 20 méterről erőből megküldtem. A vetődő Rados balszerencséjére a labda megpattant előtte, így a kapusnak nem sok esélye volt, a hosszú alsóba csapódott a löket. Ahogy szokták mondani, lövésből lesz a gól – mondta Ferenczi a mérkőzés lefújása után, és beszélt arról is, hogy két nappal a meccs előtt edzőváltás történt Diósgyőrben. – Ez kétféleképpen is elsülhetett volna, de szerencsére igazán csak az első gólig volt nehéz dolgunk. Utána egy kicsit megnyugodtunk és jött a többi találatunk. Ők is az életükért küzdenek, mi jöttünk ki jól a találkozóból.

– A szünetben a stáb nyomatékosan kérte, hogy próbáljuk a harmadik gólt is megszerezni és azzal eldől a meccs. Edzői utasításra a széleket próbáltuk megjátszani, ott vezetni a támadásokat. Úgy gondolom, ez sikerült. Osváthtól is, és tőlem is több beadás érkezett a kapu elé. Edzéseken pedig gyakoroltuk az érkezést a beadásokra. Főleg az első félidőben domináltunk a pályán, a második játékrészben volt inkább lehetősége a vendégeknek. Ha 2–0-nál Szarka fejese befelé pattan a kapufáról, szorosabb lett volna a mérkőzés. Úgy gondolom a harmadik gól megnyugtatott minket, és önreflexből visszább állt a csapat, de utána is voltak lehetőségeink. Az egész csapatnak jót tett ez a győzelem, végre sikerült gólokat rúgnunk. Ugyanebben a felfogásban szeretnénk egy hét múlva a Paks ellen is futballozni. Az utóbbi meccseket tekintve az egyik legjobb formában lévő gárda látogat majd hozzánk, de úgy vélem, most szereztünk némi önbizalmat. Ha a tolnaiakat is legyőznénk, kicsit nyugodtabban várhatnánk a válogatott meccs miatti szünetet.

HBN


Övé az egész bal oldal

Korhut Mihály Izraelbe szerződésével a nyáron kényszerből Ferenczié lett a balhátvéd posztja, ugyanis eredetileg a játékos középpályás volt. – Egész ősszel és a portugáliai edzőtáborban is a védelem bal oldalán játszottam, úgyhogy azért már nem idegen számomra ez a poszt – Ferenczi János. – Valójában az egész bal oldal az enyém, a jelenlegi játékrendszerünket tekintve. Ott kell minél többet föl-le futnom, és bejátszanom az üres területeket. Ezt a feladatomat igyekszem minél jobban megoldani.



HAON-ÉLŐ – DVSC vs. DVTK 3-0 (2-0)

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a Debreceni VSC a Diósgyőri VTK csapatát fogadta szombaton 15.30-tól a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon!


DVSC vs. DVTK – Edzői nyilatkozatok

A DVSC vs. DVTK (3-0) NB I-es mérkőzés után a két edző, Leonel Pontes és Vitelki Zoltán értékelte a látottakat.

 


Levegőhöz jutott a DVSC

A DVTK elleni 3-0-s győzelemmel javított pozícióján a debreceni együttes, de további sikerek kellenek.