DVSC: iksz egy nyerhető meccsen

Akt.:
DVSC vs. Haladás
DVSC vs. Haladás - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC sok helyzetet kidolgozott, azonban csak egy pontot tudott szerezni a mozgalmas találkozón.

A Honvéd elleni kellemetlen, idegenbeli vereséget követően a Szombathelyi Haladással szemben, a Nagyerdei Stadionban készült javítani a Loki az OTP Bank Liga 7. fordulójában. Herczeg András vélhetően nem volt túlságosan elégedett a piros-fehérek egy héttel korábbi produkciójával, ugyanis a védelemből kimaradt Ferenczi és Szatmári, helyükre Barna és Mészáros került, az egyik csatár pozícióját pedig Takács Tamás vette át Avdijajtól.

Bár a debreceniek nemrég egy évre kölcsön vették az Újpest FC 21 esztendős belső védőjét, Pávkovics Bencét, a 186 centiméter magas, többszörös utánpótlás-válogatott játékos egyelőre nem kapott szerepet.

Mivel a vendégek nem teljesen úgy kezdték a bajnokságot, ahogyan eltervezték, két motivált együttes összecsapását ígérte a párosítás.

Nagy nyomás alatt

A Debrecen rendkívül aktívan kezdett, pontosan úgy, ahogyan azt a szurkolói várták, pár perc alatt több veszélyes helyzetet is teremtett Király kapuja előtt: Takács, Könyves majd Varga Kevin is betalálhatott volna. Benyomta a Haladást a DVSC, várható volt, hogy előbb-utóbb megszerzik a vezetést a házigazdák. Ez a 22. percben valósult meg, Tőzsér passzát Takács fejelte közelről a hálóba, a labda a lécet is érintette.

A vasiak próbálták feljebb tolni az állásaikat, mégis a Loki lőhetett volna újabb gólt, de Bódi nagy ziccere fölé szállt 10 méterről.

lo (2)Fotó: Kovács Péter

Változtatni kényszerült a cívisvárosi szakmai stáb, a sérült Barna helyett Ferenczi állt be, majd Cikos dőlt ki, őt Kusnyír váltotta.

Percekkel később egyenlített a Haladás. Prsikin lépett meg a védőktől, majd kapura lőtt, a Kinyiken felpattanó labda Nagy Sándort becsapva a hálóban landolt.

Helyzetek sora

A fordulás után némileg kiegyenlítettebb lett a játék, mindkét gárda nyíltan, és ezáltal gólveszélyesen játszott. Előbb Schimmer rontott nagy helyzetben, majd újra a hazaiak percei következtek, de sem Bódi, sem Könyves nem talált be.

lo (3)Fotó: Kovács Péter

Válaszként Németh Márió lövésénél kellett bravúrt bemutatnia Nagynak, a végén pedig Varga és újfent Bódi keltett zavart a vendégek védelmében, de elmaradt az újabb gól, a vége 1–1 maradt.

A válogatott mérkőzések miatt két hét szünet következik a bajnokságban, a hajdúságiak legközelebb Újpestre látogatnak, szeptember 15-én.

TN


A tények

OTP Bank Liga, 7. forduló

DVSC-Szombathelyi Haladás 1–1 (1-1)

Nagyerdei Stadion, 3203 néző. Vezette: Erdős (Theodoros, Szécsényi)

DVSC: Nagy S. – Cikos (Kusnyír, 39.) , Mészáros N., Kinyik, Barna (Ferenczi, 35.) – Tőzsér – Könyves, Haris, Bódi Varga – Takács (Avdijaj, 82.)

Haladás: Király – Schimmer (Halmosi, 84.), Kolcák, Benes (Tamás, 17.), Németh M. (Németh Má., 51.) – Jagodics – Habovda, Mészáros K., Grumics, Gaál – Priskin

Gól: 1-0 Takács (22.), 1-1, Priskin (42.)

Sárga lap: Németh M. (46.), Király (78.), Jagodics (94.)


Herczeg András
Debrecen - A DVSC vs. Haladás (1-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Michal Hipp értékelte a látottakat. Michal Hipp: Nagyon jól felkészültünk a hazai csapatból, tudtuk, a mérkőzés elején nagy nyomást gyakorolnak az ellenfélre. Rosszul kezdtük a meccset, több helyzete vol...

DVSC vs. Haladás
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 7. fordulójában a Debreceni VSC csapata a Szombathelyi Haladás együttesét fogadta szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 7. ford...