DVSC-győzelem a Nyíregyháza elleni edzőmeccsen

Akt.:
DVSC-győzelem a Nyíregyháza elleni edzőmeccsen
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Varga Kevin és Takács Tamás góljával 2-0-s sikert aratott a Debrecen.

Szombat délelőtt a Nyíregyháza ellen játszott edzőmérkőzést a DVSC a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Csapatunkból sérülés miatt több játékosunk is hiányzott, Aleksandar Jovanovic, Ferenczi János, Nagy Kevin, Bereczki Dániel és Ioan Filip sem állt a szakmai stáb rendelkezésére – olvasható a dvsc.hu beszámolójában.

A meccs első helyzetére a 16. percig kellett várni, ekkor Bódi balról érkező szabadrúgását Takács fejelte a kapu mellé. Két perc elteltével megszerezte a Loki a vezetést, miután Varga Kevin 18 méterről védhetetlenül lőtt a jobb alsó sarokba. A 22. percben remek indítást kapott Könyves, aki egy az egyben állt a kapussal, közeli lövését azonban védte a nyíregyházi kapus. A 31. percben újabb gyönyörű gólt lőtt a Loki: Bódi remek átadását Varga Kevin továbbította kapásból a középen érkező Takácsnak, akinek bombaerős fejesét nem tudta védeni Fadgyas.

p6300118Fotó: Molnár Péter

Mint a klubhonlap cikkéből kiderül, a második negyvenöt percre teljes sort cseréltek a csapatok. Az 50. percben Tabakovic végzett el szabadrúgást 18 méterről, nem sokat tévedett, a labda a jobb kapufa mellett ment el centiméterekkel. A második félidő már nem hozott annyi helyzetet, mint az első. Harcos meccs volt, nagy küzdelem zajlott a pályán. Leginkább a nyíregyháziak térfelén folyt a játék, de komoly lehetőség egyik oldalon sem alakult ki. A nyírségiek szépíthettek volna, de hol a Loki-védelem, hogy Tomas Kosicky volt a helyén. A 77. percben Haris Attila jó 25 méteres lövése ment el a jobb kapufa mellett. A 91. percben Bíró jobbról érkező szabadrúgását Haris fejelte kapu felé.

A Debrecen tehát Varga Kevin és Takács Tamás találatával 2-0-s sikert aratott a Nyíregyháza felett idei első felkészülési mérkőzésén.


Edzőmeccs

DVSC – Nyíregyháza Spartacus 2–0 (2-0)

Debreceni Labdarúgó Akadémia. Vezette: Nagy N.

DVSC: I. félidő: Nagy S. – Kusnyír, Kinyik, Szatmári, Bényei – Bódi, Tőzsér, Csősz, Varga K. – Könyves, Takács. II. félidő: Kosicky – Újvárosi, Mészáros N., Barna, Balogh K. – Kuti, Csősz (Calvente, 60.), Haris, Bíró – Tabakovic, Kerekes.

Nyíregyháza: I. félidő: Fadgyas – Nagy J., Szegedi, Pejovic, Farkas – Ötvös, Kártik, Gulyás – Gyurján, Hornyák, Starosta. II félidő: Jova – Polényi, Szegedi, Pejovic, Forró – Végső, Ötvös, Dragóner, Pekár – Tóth Á., Rezes

Gól: 1-0 Varga K. (18.), 2-0 Takács (31.)

Sárga lap: Ötvös (29.), Rezes (79.)