A bajnoki menetelést egy idegenbeli kupamérkőzéssel spékelte meg a DVSC-Fórum, a debreceni lányok Mohácson léptek pályára a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Bár a vendéglátók egy osztállyal lentebb szerepelnek, mint a Loki, nem lehetett félvállról venni a találkozót, ugyanis a Mohács az NB I/B Nyugati csoportjának második helyén áll, s több egykori élvonalbeli játékos is tagja a gárdának.
A hajdúsági fiatalok helyén kezelték a találkozót, s olyan koncentrációval játszottak, amivel szinte megbénították az ellenfelet. Nagyon jól és keményen védekeztek a Köstner-tanítványok, még annak ellenére is, hogy Karalyos Orsolyának egy ütközés után felszakadt a szája, s ezért már nem ment vissza a pályára. A cívisvárosiak a félidőben már 19–11-re vezettek.
A szünet után sem igazán változott a játék képe, még annak ellenére sem, hogy a DVSC szakmai stábja minden játékosnak bizonyítási lehetőséget adott. A debreceniek végül tíz góllal, 36–26-ra nyertek idegenben, s így bejutottak a Magyar Kupában a legjobb nyolc csapat közé.
Ez a siker tovább növelheti a lokisták önbizalmát, amire nagy szükség lesz, ugyanis a piros-fehérek szombaton Békéscsabán vendégszerepelnek.
HBN
MOHÁCSI TE-DVSC-FÓRUM 26-36 (10-19)
Mohács 500 néző. V: Ágnecz, Sipos
DVSC: Makai – Varsányi 4 (1), Karalyos 3, Kudor 5, Dakos 3 (2), Siska 9 (1), Szilágyi Á 5. Csere: Illés Sütő J.(kapus) Karnik Sz 1 (1), Som 3, (1), Kazai 1, Bálint 1, Bohus-Karnik M. 1. Pál. Edző Köstner Vilmos
Köstner Vilmos: - Nehezebb meccsre számítottam, de látszik, hogy a másodosztályban még nem kezdődött el a bajnokság második szakasza, így a hazaiaknak meccshiánya volt, míg mi játékban vagyunk. Mind támadásban, mind védekezésben látszott a lányokon az NB I-es meccsritmusa. Mindenki hozzátette a magáét, az egész csapat dicsérhető hozzáállásáért fegyelmezettségéért.