2012.01.13 15:29; Frissítve: 2012.01.13 15:30


DVSC-Fórum: Értékes pontokat „osztanak”

DVSC-Fórum: Értékes pontokat „osztanak”
Kézilabda - A DVSC-Fórum az alsóházból menekülni akaró Dunaújváros otthonában lép pályára szombaton délután.

Olyan mérkőzés előtt áll a DVSC női kézilabdacsapata, amely kiemelten fontos a gárda életében, ugyanis a Dunaújváros az az együttes, amely ellen értékes pontokat szerezhetnek a debreceniek. A Köstner-tanítványok helyzetét nehezíti, hogy a bajnokit Dunaújvárosban rendezik szombaton 18 órától.

– Számunkra minden meccs fontos, de egyiknek sem mi vagyunk az esélyesei. Tudjuk, hol a helyünk, de azzal is tisztában vagyunk, hogy mire képes a gárdánk. Amennyiben kijön a lépés, akkor meglepetést is okozhatunk akár Dunaújvárosban is – fogalmazott Köstner Vilmos, a DVSC-Fórum szakvezetője.

A tréner elmondta, a hétközi, Vácon megvívott bajnoki nem úgy sikerült, ahogy azt várta a csapattól, bár tisztában volt vele, hogy ez a fiatal társaság három nap leforgása alatt nem tud kétszer olyan magas szinten kézilabdázni. Köstner szerint a játékosai a Szekszárd elleni meccset követően főleg mentálisan fáradtak el, s ezért teljesítettek alul a Duna-parti városban.

Koncentráltan játszva

A Loki mestere górcső alá vette a szombati riválist is. – Tény, hogy a táblázat végén helyezkednek el, de egyáltalán nem rossz csapat a Dunaújváros. Készülünk a nyitott védekezésükre, mert fontos lesz, hogy ne adjuk el a labdákat, mivel a lerohanásaik életveszélyesek. Koncentráltan, tudásunk legjavát kell nyújtanunk ahhozm, hogy elérjük a cálunk – fogalmazott Köstner Vilmos.

Király befejezte

Hír még a Loki háza tájáról, hogy Király Annamária egészségügyi okora hivatkozva kérte a szerződése felbontását, amit a klub elfogadott. A kapus felhagy az aktív sportolással.

HBN

 

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés