DVSC-felkészülés: egy győzelem, egy zakó

DVSC-TVP-Aquaticum - Ferencváros női kézilabda mérkőzés
DVSC-TVP-Aquaticum - Ferencváros női kézilabda mérkőzés - © Fotó: Matey István
Debrecen – A DVSC-TVP-Aquaticum női kézilabdacsapata edzőmérkőzések sorával készül a szeptemberben kezdődő bajnoki pontvadászatra.

A nyári alapozás első felkészülési meccsét kedden Békéscsabán játszották a piros-fehérek, s 17–15-ös félidőt követően, 35–28-ra nyert a Loki az ősi rivális otthonában. – Az elején nagyon érződött, hogy az ellenfél összeszokott, mi pedig alaposan átalakultunk – mondta a klub honlapjának Köstner Vilmos, a DVSC szakmai igazgatója. – Aztán szép lassan összeállt a védelem, a kapusteljesítmény is feljavult, átvettük a vezetést, amit megtartottunk, sőt növeltünk. Nagyon jól játszott Jelena Deszpotovics, Bobana Klikovac, illetve Szilágyi Ági jól kihasználta ki a ziccereit.

A viharsarki meccs másnapján, azaz szerdán délután újabb mérkőzés várt a debreceni hölgykoszorúra, ezúttal a Ferencváros volt az ellenfél a Hódos Imre sportcsarnokban. A hazaiaknál nem lépett pályára Sopronyi Anett és Karnik Szabina. A találkozó igen nagy iramú volt, s bizonyította, hogy az új igazolások, Víg Vivien, Deszpotovics és Marija Garbuz erősítést jelentenek a csapatnak. A Loki jól tartotta magát, a félidőben 15–14-re vezettek a vendéglátók. A második félidő derekáig Kudoréknál volt az előny, ám a végjátékban fordított, és elhúzott a bajnok, végül 33–27-re nyertek a zöldek.

A Loki legközelebb pénteken lép pályára, 17 órától a Békéscsaba lesz az ellenfél a Hódosban.

HBN


Tények

DVSC-TVP – FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 27-33 (15-14)

Debrecen, 300 néző. V: Bíró Á., Sándor L.

DVSC: Víg, Horváth-Pásztor (kapusok) – Szilágyi Á. 3, Varsányi 2, Deszpotovics 4, Slakta 1, Garbuz 6, Siska 2, Sirián 1, Kelemen 2, B. Klikovac 4, Marincsák, Kudor 2.

FTC: Tomasevics, Szikora (kapusok), Szarka A. 1, Schatzl 2, Márton G. 1, Hornyák D. 2, Szekeres 2, Szucsánszki 7, Pena 7, Szamoránsky P. 2, Cifra, Szekerczés 4, Mód, Kovacsicz 5, Lukács V.









hirdetés