DVSC: érdemtelen a vereség

DVSC vs. MOL Vidi Fc
DVSC vs. MOL Vidi Fc - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC veszélyesebben futballozott székesfehérvári ellenfelénél, de mégis pont nélkül maradt.

Nem várt könnyű feladat a DVSC-re az OTP Bank Liga 15. fordulójában, ugyanis a bajnoki címvédő MOL Vidi FC látogatott a Hajdúságba vasárnap este. A fehérváriak szerdán pótolták az elmaradt bajnokijukat az Újpest ellen, melyen felavatták az új stadionjukat, és nyertek 1—0-ra Juhász Roland fejesgóljával.

Hajmeresztő hiba

A hazaiaknál eltiltás, illetve sérülés miatt hiányzott Kinyik Ákos és Könyves Norbert, míg a másik oldalon a maródi Huszti Szabolcs volt az egyik legnagyobb hiányzó. A lokistákat az is motiválhatta a bajnoki pontok begyűjtése mellett, hogy öt éve nem tudták legyőzni hazai pályán a fehérváriakat.

Mindjárt a 6. percben Szécsi került helyzetbe, de a kifutó kapus tisztázott előle, de Avdijaj és Haris is betalálhatott volna. A Vidiben Hadzic került ajtó-ablak helyzetbe, Kusnyír azonban nagyot mentett.

Aktívabb volt a Debrecen, de a vidisták kontrái gyakran teremtettek veszélyt Nagy Sándor kapuja előtt, Hodzic pedig a félidő derekán a lécre fejelte a labdát. Válaszként Tőzsér szabadrúgását védte a vendégek kapusa bravúrral.

Öt perccel a szünet előtt nagy hiba után szerzett vezetést a Vidi: Nagy Sándor kidobását lefülelték a székesfehérváriak, és Nego köszönte szépen, a kapuig menetelt a labdával, elhúzta a kapus mellett és a hálóba lőtt.

Semmi sem sikerült

A fordulás után nekiesett ellenfelének a DVSC, Tőzsér ravasz nyesése például egyértelműen gólt érdemelt volna, ám Kovácsik védett. Nem sokkal később újra a csapatkapitány veszélyeztetett, ismét a hálóőr volt résen.

Sokkal veszélyesebb volt a Loki, Herczeg András az egyik leggólerősebb támadóját, Takácsot is pályára küldte, ám a befejezések nem sikerültek.

Nagy erőket mozgósított a hazai együttes, és nem is játszott rosszul, csak az az árva gól nem akart megszületni sehogy sem.

A végén a vendégek olykor már az időt ölték, egyre több lett a fetrengés, amivel széttördelték a játékot.

Ezen az estén hiábavaló volt minden hajdúsági próbálkozás, a Vidi csak annyival volt jobb a DVSC-nél, hogy egyszer bevette a kaput, erre a hazaiak képtelenek voltak. Pedig Herczeg András együttese minimum egy pontot megérdemelt volna ezen az estén, ám egyetlen egy sem lett belőle, kár érte!

A Loki a héten az MTK-hoz utazik, a mérkőzésre szombaton kerül sor.

TN


A tények

OTP Bank Liga, 15. forduló

DVSC – MOL Vidi FC 0–1 (0-1)

Nagyerdei Stadion, 2922 néző. Vezette: Iványi (Buzás, Szert)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Barna (Ferenczi, 78.) – Varga K. (Jovanovic, 78.), Haris, Tőzsér, Bódi – Szécsi (Takács, 59.), Avdijaj

Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Pátkai, Nikolov (Berecz, 83.), Hadzic – M. Scsepovics (Kovács I., 91.), Hodzic (Milanov, 69.)

Gól: 0-1 Nego (40.)

Sárga lap: Hodzic (19.), Barna (24.), Vinícius (55.), Nikolov (62.), Haris (86.), Pávkovics (89.)


Fotó: Molnár Péter
Debrecen - Először kapott ki hazai pályán a DVSC, miután a labdarúgó OTP Bank Liga tizenötödik fordulójának vasárnapi mérkőzésén 1-0-ás vereséget szenvedett a bajnok MOL Vidi FC-től. Sikerével a székesfehérvári csapat a második helyre lépett fel a tabellán, melyen öt ponttal követi a Ferencvárost....

Fotó: Kovács Péter
Debrecen - A DVSC vs. MOL Vidi FC (0-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Marko Nikolic értékelte a látottakat. Herczeg András: A játék alapján rászolgáltunk volna egy pontra. Jól kezdtük a mérkőzést, voltak helyzeteink. Sajnos bizonyos helyzetekben kapkodtunk, ebből kaptu...



További hírek a Sport kategóriából