DVSC: egységesek szeretnének maradni

Jó, hogy új ingerek érik a csapatot
Jó, hogy új ingerek érik a csapatot - © Fotó: Matey István
Debrecen – Herczeg András bízik benne, hogy minden téren hasznos lesz a tíznapos törökországi edzőtábor.

Elutazott a törökországi edzőtáborba a DVSC labdarúgócsapata, a legénység hétfőn reggel kelt útra Budapestről, ahonnan Antalyába repült, onnan pedig busszal teszik meg az utat Sidébe.

Helyetteseket keresnek

A 10 napos külföldi túra előtt Herczeg András, a Loki vezetőedzője beszélt a várakozásairól a Hajdú-bihari Naplónak.

– Az a tervünk, hogy még jobban összekovácsoljuk a csapategységet az edzőtábor alatt. Szeretnénk megtalálni az első meccsen eltiltott Ferenczi János, és az első három bajnokin ugyanezen okból hiányzó Aleksandar Jovanovic helyettesét.

Az előző három hétben a kondícionális felkészítés került előtérbe, mostantól pedig a technikai és a taktikai gyakorlatok. Ezeket szeretnénk a kinti edzőmeccseken minél gyakrabban viszontlátni”

– fogalmazott a szakember.

Új ingerek érik őket

A debreceniek Törökországban összecsapnak a lengyel másodosztályú GKS Katowicével, az orosz Tosznóval, az észt Levadia Tallinnal, az ukrán Karpati Lvivvel és a moldáv Sheriffel is. Vajon mennyire elégedett az ellenfelek kilétével Herczeg?

Szívesen játszanánk mi a Real Madriddal vagy a Bayern Münchennel is”

– nevette el magát a tréner. – De tudomásul kell vennünk, hogy abban az időpontban a környéken táborozókkal tudunk csak meccselni, a leggazdagabb csapatok egyébként is az Egyesült Arab Emírségekben szoktak készülni. Azért úgy vélem, hogy egy orosz első osztályú, egy ukrán élvonalbeli, vagy éppen az észt Levadia Tallinn nem rossz ellenfél, a Sheriff Tiraspol pedig rendszeresen a BL- és az El-csoportkör résztvevője volt az utóbbi években – sorolta az edző, hozzátéve azt is, hogy azért is jó edzőtáborba vonulni, mert a játékosok kiszakadnak a felkészülés monotóniájából.

d22

Útnak indult a Loki | Fotó: dvsc.hu

– Ráadásul itthon nem mindig tudtunk füves pályán dolgozni, a műfű pedig jobban igénybe veszi a futballisták ízületeit. Bízunk benne, hogy Sidében az időjárás és a pályaviszonyok is megfelelőek lesznek, és komolyabb sérülések, betegségek nélkül vészeljük át ezt a másfél hetet. Jó, hogy új ingerek érik a csapatot, nem csak a pályán tartunk foglalkozásokat, hanem elméleti gyakorlások is lesznek, emellett videózásokra, kvízjátékokra és beszélgetésekre is lesz alkalmunk.

HBN


A Loki programja

  • Február 7.: DVSC–FC Katowice (lengyel), DVSC–FK Toszno (orosz)
  • február 11.: DVSC–Levadia Tallinn (észt), DVSC–Karpati Lviv (ukrán)
  • február 14.: DVSC–Sheriff Tiraspol (moldáv)

DVSC vs. Kisvárda labdarúgó felkészülési mérkőzés
Debrecen - Kétgólos előnyt adott le a Loki a második edzőmeccsen, de az igazi dráma csak azután következett. Harmadik hete készül a DVSC a magyar bajnokság tavaszi idényére. Az edzésprogram még inkább az erőgyűjtésről szól, de emellett már felkészülési találkozókat is vív Herczeg András együttese...

Fotó: Derencsényi István
Debrecen - A DVSC február 5. és 15. között készül Törökországban, ez idő alatt öt felkészülési mérkőzést játszik. Az elsőt február 7-én a lengyel másodosztályú FC Katowice ellen vívják. Erre a napra még egy találkozót tervezett a szakmai stáb, mint mára kiderült, az orosz élvonalban szereplő FK T...