DVSC: Egy győzelem és egy iksz

Akt.:
DVSC: Egy győzelem és egy iksz
© Fotó: Balázs Halmai
Debrecen – A Loki a Michalovce, a Balmazújváros a Honvéd ellen vívott felkészülési mérkőzést a hétvégén.

Az, hogy egyre inkább közeledik a bajnoki rajt, főként abból szűrhető le, eljött az edzőmeccsek ideje. Mindkét hajdú-bihari első osztályú együttes, a DVSC és a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő is pályára lépett szombaton, és a végeredményre egyik gárdának sem lehet panasza. Az újonc újvárosiak a bajnoki címet nemrég elhódító Budapest Honvéd otthonában játszottak, a debreceni alakulat pedig Pallagon fogadta a szlovák Michalovcét.

Sós remekelt

A Lokiban egy próbajátékon lévő kapus kezdett a délutáni kánikulában, Nagy Sándor, aki a Gyirmót hálóját őrizte legutóbb. Azonban nem róla szólt az első félidő, hanem a kölcsönből visszatért Sós Bencéről.

A bal oldali középpályás az első bő félórában kétszer is mattolta a szlovákok kapusát, ezzel megnyugtató előnyhöz juttatva a Lokit. A két találat között Tőzsér Dániel kihagyott egy tizenegyest, erős lövése fejbe találta a kapuvédőt, akit ápolni kellett az eset után.

Fotó: Balázs Halmai Fotó: Halmai Balázs ©

A második félidőben Danko révén szépített a Michalovce, de a végén a próbázó Vidmar megrázta magát, az akció végén Holman Dávid állította be a végeredményt.

Az újonc Balmazújváros sem vallott szégyent Ksipesten, sőt!

Előbb Fekete rúgott be egy kipattanót közelről, majd egy szép támadás végén Vólent Roland, aki korábban játszott a Honvédban is, két gólosra hízlalta a vendégek előnyét. Szó, mi szó, a hajdúsági tizenegy meglepte a bajnoki cím védőjét, amely nem sokkal a szünet előtt, két percen belül egalizálta az eredményt. Koszta szerezte meg a szépítő gólt, majd az olasz csatár, Lanzafame is betalált, ezzel ki is alakult a 2-2-es végeredmény. Amelyre mindenképpen büszkék lehetnek Balmazújvárosban.

HBN



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés