2012.02.3 12:51; Frissítve: 2012.02.3 12:51


DVSC-DEAC: Bizakodva várják a tavaszt

DVSC-DEAC: Bizakodva várják a tavaszt
Labdarúgás - A kis Loki mindent megtesz azért, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta.

Ahogy arról már beszámoltunk, február utolsó hét végéjén rajtol az NB II-es bajnokság tavaszi szezonja. Az idő tehát fogy, és természetesen nem mindegy, melyik csapat milyen formában vág neki az idénynek. A Napló a Keleti csoportban szereplő DVSC-DEAC mesterét, Fórián Zsoltot faggatta, hogyan halad együttese a felkészüléssel.

Négy hét után

- Minden labdarúgónk személyre szabott edzésprogramot végzett a pihenőidőben, így nem a nulláról kellett kezdenünk a téli alapozási időszakot. Az első hét inkább a ráhangolódásé volt, az állóképességet fejlesztettük. Ezt követően már napi két tréninggel és edzőmeccsekkel készültünk – mondta Fórián Zsolt.

Bizakodóak

- Az edzőmérkőzések alapján nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, hiszen az NB III-as fiókcsapatunkkal együtt edzünk és meccselünk, a gárda összeállítása gyakran vegyes. Viszont most már az ellenfeleink is erősödnek majd, és a kezdő tizenegyet is úgy rakjuk össze, hogy az NB II-es kerettagok jussanak több szerephez. De egyébként a fiúk jól edzenek, a mentalitásuk is megfelelő, bizakodóak vagyunk a tavaszt illetően – fogalmazott a kis Loki trénere, akit a játékosmozgásról is kérdeztünk. – Biztosan lesznek olyan focisták, akik felkerülnek a Létavértesből, sok tehetséges fiatal futballozik a fiókcsapatunkban. Ami a „távozókat” illeti, Ludánszki Bence már az első keret tagja, illetve Oláh Gergő kölcsönjáték után került vissza hozzánk, de el is utazott a Lokival a beleki edzőtáborba – tudtuk meg a DVSC-DEAC vezérétől.

HBN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés