DVSC: az utolsó fordulóra maradt a döntés

Akt.:
DVSC vs. Honvéd
DVSC vs. Honvéd - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A Loki kikapott a Honvédtól, ezért a jövő héten pontot kell szereznie a DVTK ellen ahhoz, hogy biztosan ne essen ki.

Az egy héttel korábbi, Fradi elleni mérkőzésen látottakból kiindulva viszonylagos bizakodás jellemezte a DVSC drukkereit a bajnoki címre törő Honvéd elleni bajnoki találkozó előtt, ugyanis a piros-fehérek kis szerencsével, vagy inkább jobb helyzetkihasználással megverhették volna a Ferencvárost saját otthonában. A kispestiek elleni ütközetre ezúttal a Nagyerdei Stadionban került sor, a vendéglátók a három pont megszerzése esetén már biztosan megőrizték volna NB I-es tagságukat. Ez azonban sajnos nem jött össze ezen a szombat estén.

Kitüntetés, majd kiütés

A kezdő sípszó előtt Dusan Brkovicsot, a Loki szerb védőjét köszöntötték, aki a szezon legjobb debreceni futballistájaként átvehette a Zilahi Zoltán-díjat. Az elismerést a díj „névadójának” testvére, Zilahi Péter és a hajdúságiak cégvezetője, dr. Róka Géza adta át a hátvédnek.

brko

Fotó: Kovács Péter

Sokkal több ünnepelnivaló nem is akadt a folytatásban, ugyanis a Honvéd már a 4. percben megszerezte a vezetést, Koszta Márk használta ki a lehetőséget közelről.

Nekidurálta magát a bekapott gól után a DVSC, de érezhető volt, hogy a vendégek kontráiban ott rejtőzik az életveszély. Előbb Handzic helyzete maradt ki hazai oldalon, majd egy tizenegyes is. A Könyves buktatásáért megítélt büntetőt Holman a bal sarok irányába rúgta, de arra vetődött Gróf is és kivédte a büntetőt!

holman

Fotó: Égerházi Péter

Torokra ment

A 25. percben jött a második kispesti találat: Lanzafame futtatta üresre Eppelt, aki begyalogolt a tizenhatoson belülre és bevágta a labdát Danilovics mellett. Alig tíz perc volt hátra és megjött a harmadik gombóc is, ismét Koszta volt a kíméletlen befejező, a lemaradó védők mellett lőtt a kapuba. A félidő végén még kimaradt egy Honvéd-ziccer, amelyet követően, már a játékvezető szünetet elrendelő sípszava után, a kapus, Danilovics összeszólalkozott játékostársával, Ferenczivel, és torkon ragadta őt. Ez volt a mentális mélypont…

A második félidőre le is kapta hálóőrét Leonel Pontes, helyére Verpecz állt be a gólvonalra. A játékrész elején még megcsillant a lehetőség a debreceniek előtt, ugyanis Jovanovic és Szuk révén felzárkózott a Lokomotív, és a közönség is megérezte, talán lehet keresnivalójuk a hazaiaknak. Ment is előre becsülettel a piros mezes gárda, de a 82. minutum megpecsételte a sorsukat Szatmáriéknak, ugyanis Eppel mindenkit megelőzve a hálóba bólintott. Nagyjából itt el is ment a hajó, de Koszta még a végén, biztos, ami biztos, rúgott egy ötödik gólt, nagy különbségűvé téve ezzel a Debrecen vereségét.

Mindez azt is jelenti, hogy a döntés az utolsó fordulóra maradt, a DVSC szombaton Mezőkövesden játszik a Diósgyőrrel, egy pont megszerzése esetén biztosan bent marad az első osztályban. Hát itt tartunk…

HBN-TN


Félelmetes volt a hangulat a Nagyerdei Stadionban – A Honvéd elleni meccs fotókon és videókon

A Ferencváros és az Újpest után a bajnoki címre pályázó Honvéd ellen is visszatértek az ultrák a lelátóra, nem rajtuk múlt, hogy a DVSC vereséget szenvedett a nagyon fontos mérkőzésen.

HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Honvéd 2-5 (0-3)

A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 32. fordulójában a DVSC a Budapest Honvéd csapatát fogadta szombaton 18.00-tól a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on!

Leonel Pontes: “bíztunk az egyenlítésben”

A DVSC vs. Honvéd (2-5) NB I-es mérkőzés után a két edző, Leonel Pontes és Marco Rossi értékelte a látottakat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés