DVSC: a Kisvárda a következő ellenfél

DVSC: a Kisvárda a következő ellenfél
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az élvonalba feljutott szabolcsi csapat ellen lép pályára a Loki szombaton.

Szombaton 11 órától, a pallagi edzőközpontban a Kisvárda ellen játszik felkészülési mérkőzést a DVSC – olvasható a debreceni klub hivatalos honlapján. A Loki ellenfele idén nyáron harcolta ki az élvonalba jutást, miután a második helyen végzett az NB II-ben. A szabolcsi gárda edzője Kondás Elemér, aki öt éven keresztül volt a Loki trénere, ez idő alatt két bajnoki címet, egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyert a hajdúságiakkal.

A héten egyébként hétfőn, kedden és csütörtökön két-két edzésen vesz részt a DVSC, a többi napon egy foglalkozás lesz.


DVSC vs. Nyíregyháza
Debrecen - A Loki Varga Kevin és Takács Tamás találatával 2-0-s sikert aratott a Nyíregyháza felett. Már két hete edzésben vannak a DVSC labdarúgói, így szombat délelőtt eljött az ideje, hogy a Herczeg András vezette szakmai stáb edzőmérkőzésen is felmérje, hol is tartanak tanítványaik a felkészü...



Sporthírek