Dupla duma Debrecenben

Debrecen – A Stand Up Dumaszínház cívisvárosbeli sikersorozata április 22-én két előadással kedveskedik a közönségnek, garantálva, hogy a kedvenc humoristákat mindenki láthassa a Lovardában.

A havonta jelentkező, töretlen népszerűségű rendezvényeken az este 19 órás kezdés előtt nemcsak minden szék, de a minden talpalatnyi állóhely is foglalt már, sőt a Kassai úti rendezvényközpont lépcsőin is üldögélnek emberek, akik nem akarnak lemaradni a legfrissebb poénokról.

A Stand Up Dumaszínház szervezői éppen ezért ezúttal két előadást rendeznek, 18.30 és 20.30 órai kezdetekkel, hogy a Lovardába érkező nevettetők műsorait minden érdeklődő kényelmesen meg tudja tekinteni. Április 22-én, a Föld napján a fiatalok kedvence, Kiss Ádám, a motorhangok hazai doyenje, Lorán Barnabás és Csenki Attila – aki elmondása szerint kiválóan képes a kisállatok szuszogásának utánzására – lépnek színpadra, akik az elmúlt években a társulat meghatározó, legismertebb tagjaivá válva egészen biztosan kétszer is megtöltik a csarnokot. Természetesen egy-egy műsor megismételhetetlenül eredeti, egyszeri alkalom csupán, ami biztosítja, hogy a második előadás nézői sem elkoptatott poénokat hallanak majd.

INFO
A jövő hét csütörtöki Stand Up Dumaszínház-előadásokra jegyeket elővételben a Napló-székházban, az egyetemi Ajándékboltban, a Pont Irodában, a Fórum bevásárlóközpontban, a Mezonban, a Tourinformban vagy a Lovarda sörözőjében válthatnak.