kavalkád

2019.05.21. 07:53

A karatétól a zöldségszobrászatig

A földesi majálison sokan hódoltak a kulináris élvezeteknek.

Fotó: Péter Imre

A szeszélyessé vált májusi időjárás napsütéses idővel kegyeibe fogadta szombaton Földes lakóit a Szabadidő Központban megrendezett családi majálison.

Színes programok sokasága, kirakodóvásár fogadta település lakóit és a Földesre látogatókat. Sokan beneveztek a már hagyományosan megrendezett főzőversenyre. A számos tájjellegű étel közül Deli Antal szakácsmester és a DSZC KERI tanulói választották ki a díjazottakat. A kulináris élvezeteket nyújtó ételek sorából Petruska Tamás vörösboros marharaguja újragondolva ízlett a legjobban a kóstoló zsűrinek, de elnyerte tetszésüket a második helyezéssel jutalmazott Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület által főzött hurkatészta leves, illetve a harmadik helyre sorolt Őszirózsa Nyugdíjas klub babgulyása is.

Fotó: Péter Imre

Kulturális műsorok

Nagy sikert aratott a 35. születésnapját köszöntő helyi Shinzo Dojo Skinkyokushin Karate csoport bemutatója. Az Oláh Miklós vezette harmincfős közösség számos sportsikerrel dicsekedhet, hiszen országos bajnokot, de több egy és két danos versenyzőt is kinevelt. A jubiláló közösséget a település polgármestere Jeneiné dr. Egri Izabella, illetve a szövetség, a testvér szervezetek képviselői köszöntötték.

A nap további programjában nóta és a helyi közösségek kulturális műsorainak sokasága, versenytáncosok fellépése, számos esti zenés, énekes műsor és diszkó szórakoztatta az érdeklődő közönséget. Az Egy életen át Földesen című pályázat támogatásával megvalósult program szervezői kézműves játszóházzal, zöldség és gyümölcs szobrászattal, arcfestő és csillámtetováló programokkal, szumó, élőcsocsó, logikai és vidámparki játékokkal, ugráló várral is várták a helyből és a térségből érkező legifjabbakat.

Péter Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában