DSC-SI: fantasztikus fordítás a Gödöllő ellen, Somogyit még a válogatottba is behívták

Debrecen – Szerdán Csengeren, csütörtökön Nagybányán mérkőzik meg egymással a magyar és a román U-21-es futsalegyüttes.

Továbbra is remekül szerepel a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola futsalcsapata az NB II-es pontvadászat Keleti csoportjában. A tabellán öt forduló után harmadik helyen álló DSC-SI hétfő este a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban egy gólgazdag találkozón 9-7-re verte a Gödöllőt, úgy, hogy a vendégek a hetedik percben már 3-0-ra vezettek.

A cívisvárosiak jó teljesítményére többek között az U-21-es válogatott szövetségi edzője, Fehér Zsolt is felfigyelt, és beválogatta a keretbe a DSC-SI alapemberét, Somogyi Istvánt, aki kétszer is bevette a gödöllői kaput.

A Visegrádi Négyek Tornáján szeptemberben diadalmaskodó korosztályos gárda Romániával két határmenti, barátságos mérkőzésen csap össze.

A szerdai, csengeri találkozó 18.00 órától kezdődik a Városi Sportcsarnokban.

– Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. –


Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

  • Varsányi Áron (Csömör)
  • Alasztics Marcell (Rába ETO)

Mezőnyjátékosok:

  • Apatini Márk (Göcsej)
  • Hajmási Milán (Haladás)
  • Faragó Lajos (Nyirgyulaj)
  • Somogyi István (DSC-SI)
  • Bencsik Roland (Haladás)
  • Klacsák Bence (Dunaújváros)
  • Józsa Tamás (Dunaújváros)
  • Sáhó Kristof (Rába ETO)
  • Hoffer Levente (Veszprém)
  • Bognár Bálint (Rába ETO)
  • Horváth Benedek (Ferencváros)
  • Vas Ádám (Rába ETO)
  • Harmati Tamás (Berettyóújfalu)



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés